Bethlen Naptár, 1955 (Ligonier)
Szépirodalom
BETHLEN NAPTÁR 93 séget, azaz emberséges életet. Olyan életet, amely a többség részére a múltban is inkább álom volt, mint valóság s amely a vérrel keresztelt zajos szociális ígéretek ellenére szülőhazánkban ma is lidérces kép. Ady szobra Clevelandban van olyan csoda, amelynek alapján hinnünk kell a magyar feltámadásban; abban a Magyarországban, ahol a költő eszméi valóra válnak majd s ahol költészetét művészi, erkölcsi s társadalmi értékének megfelelően fogják megbecsülni. Adja a jóságos Mindenható, hogy ez mennél előbb igy legyen! ÚTTÖRŐK Veres Borbála hét gyermeknek anyja, tanyáról indult keresztviselőn. Itt idegenben igent mondott ajka és hitves lett s ma az ezüstlő főn hordja a jóság kendőjét, fekete kendő s szivében dalol szeretete. Veres Borbála Sión izenetét hallva, pénzt gyűjtött füstben és sárban az Ur házára, olykor kinevették a gyárak közt, a lármás vásárban. Ámde szívós volt vasárnapi hévvel, lelkében fogant égig ért igével. Veres Borbála immár nyolcvan éves, ura meghalt, de unokája sok. Nélküle nem vón itt kőtemplom, kékes szemében édes, hü mosolygások. Veres Borbálák, Nyíri Annák, Antal Zsuzsánnák, szóltok mennyei haranggal. És Tóth Mihályok, Kovács Györgyök, Makó Andrások, zsoltár-kegyelmet élők. A Mindenható, az Örök Vallató, ez uj földön is Ítél henyélőt. S dicsér úttörőt, bizony azok vagytok, az Urnák bátran, méltón szolgáltatok. REMÉNYI JÓZSEF.