Bethlen Naptár, 1955 (Ligonier)
Szépirodalom
BETHLEN NAPTÁR 91 tatója Petőfi óta.” Megjegyzendő, hogy Petőfin kívül Ady az egyetlen magyar költő, aki külföldi költőkre is hatott, főként Magyarország szomszéd népeinek költőire. Lédához intézett érzéki s érzelmi verseivel a magyar szerelmi költészetbe uj hangot vitt. Harmincnyolc éves korában feleségül vette Boncza Bertát. Ady, aki esztendőkön át szertelenül s boldogtalanul élt a vér és arany mámorában, házasságától idillikus nyugalmat remélt és kapott is. Élményeinek anyagából kivarázsolta azokat a müveket, amelyek nélkül nemcsak a magyar, hanem a világirodalom szegényebb volna. Szárnypróbálgatásaira a hagyományos hazai romantikus poéták hatottak: később a francia szimbolisták, elsősorban Baudelaire és Verlaine segítették az önmaga egyéniségének felismerésében. S mikor megtalálta a maga hangját, amelyben a Károli Biblia visszhangjára is ismerünk s nem egy esetben a kuruc költészet s a magyar népköltészet vérmérsékletén átszürődött sajátosságaira, megtisztult szenvedélyein át eljutott Isten-hivő verseihez, amelyekről Makkai Sándor kolozsvári ref. püspök Magyar Fa Sorsa c. kötetében megállapította, hogy a magyar vallásos költészet érettségéről tanúskodnak. Alkotásaiban gyakori a halál-tudat; alighanem azért, mert az életet igen szerette. Úgy szerette, mint a szerelmes szive választottját, akiben csalódott s mint a tapasztalt férfi a változatosságot, amikor egységet igyekszik kihámozni belőle. Tisztában volt hivatásával, a nemzet lelkiismeretét felrázó küldetésével s hitte, hogy az emberért s a nemzetért kifejezett aggodalmaiért a jövendő őt fogja igazolni. Biztosra vette, hogy ifjú szivekben tovább fog élni s örök virágzás lesz a sorsa. Bizalma beigazolódott. Immár a magyar Olympus elképzelhetetlen volna nélküle. Gondolatmenetétől, szokatlanul érzékeltetett hangulataitól meglepő és merész költői képeitől s a magyar társadalom demokratikus átalakulását követelő szavától idegenkedtek azok, akiket a közhelyes szólamok megrészegítettek vagy akiknek érdekében állott, hogy a magyar ugaron minden a régiben maradjon. A különböző kórságokkal folytatott küzdelemben teste elfáradt; sokszor lelke is. De mint költő mindinkább fejlődött. Megtanulta, miként tompítsa indulatai rikító színeit; megtanulta a művész önfegyelmét s hogy egyéni fájdalmának s bánatának miként adjon egyetemes jelentőséget. Irtózott a képmutatástól, a politikai s egyéb hazugságoktól, a látszatok csalhatatlanságától, a rossztól, melyet egyéni s univerzális önzéssel s kicsinyességgel azonosított. Lelke mélyén a mindenség lényege izgatta azt a költőt, akinek világát a magyar nyelv megszükitette, de ugyanakkor szókincsének és képzeletének gazdagsága a világot kitágította. A zűrzavaros magyar fórumon a tisztaságot s tisztességet vallotta s a fátum iróniája, hogy hazafiatlansággal vádolták vagy érthetetlennek mondották őt azok, akik a szót csakis gyakorlati vagy felszínes ügyet szolgáló eszköznek tekintették s életüket maradi vagy divatos jelszavak szerint irányították. Ady megszenvedett magyarságáért s művészetéért. Ha világirodalmi megvilágításban látjuk a nagy teremtő szellemeket, rájövünk arra, hogy
