Bethlen Naptár, 1955 (Ligonier)
Csordás Gábor: Princeton és Evanston…
BETHLEN NAPTÁR 83 listák. A két szárny között, a középpontban a református egyházak vannak. Központi helyeztünkből az következik, állapította meg, hogy a keresztyénség különböző szárnyai, irányai és csoportjai között közvetítő, békítő és egyesitő feladatot kell végeznünk. — Magyar vonatkozásban különösen érdekes volt a skót Dr. Torrance előadása, aki az egyházi hivataloknak a kálvini szellemben való átértékelése szükségességéről szólt. Megállapította, hogy a püspökség intézménye szorosan hozzátartozik a keresztyén egyház szervezetéhez. A püspöki és presbyteri rendszerek összekapcsolására javasolta Dr. Torrance a “corporate episcopate” (testületi püspökség) rendszerének a megalkotását és megjegyezte, hogy ez az elgondolás érvényesült a magyarországi református egyház szervezetében. A Princetonban hozott gyakorlati jellegű határozatok sokaságából kiemelkedik a genfi Kálvin auditorium megvásárlására és restaurálására vonatkozóan hozott határozat. A tervek szerint ezt az átalakítandó régi épületet a világ reformátusságának a közkincsévé tennék. Hivalkodás nélkül, Isten előtt alázatosan említjük meg ezen a helyen azt, hogy a restaurálás költségeire az első megajánlást éppen az egyik amerikai magyar lelkipásztor testvérünk tette Princetonban. A tervet támogató egyik legtartalmasabb felszólalás ugyancsak amerikai magyar református lelkipásztoré volt. Nagy tanítómestere iránt táplált szeretetét igy mutatta meg kiküldöttein keresztül református magyar népünk. Azzal búcsúztak el egymástól a kiküldöttek Princetonban, hogy 1959-ben újra találkoznak később megállapítandó országban és városban 18-ik világkonferenciájuk megtartására. Addig pedig hittel és szeretettel igyekszenek a gyakorlati életbe átültetni a princetoni gyűlés értékes elvi állásfoglalásait és határozatait. Alig csendesedett el a princetoni campus, megélénkült Chicago mellett fekvő Evanston városa. A Northwestern University épületeiben tartotta augusztus 15-től 31-ig második világkonferenciáját az Egyházak Világtanácsa, angolul World Council of Churches. Itt már nem csupán egy felekezet, hanem az egész protestáns világ találkozott. A földkerekség 54 országból 179 felekezet mintegy 1,300 hivatalos kiküldöttje vett részt ezen a gyűlésen, amely a keresztyén egyház kétezer éves történelmének kétségkívül legnagyobb szabású találkozója volt. Megjelent a gyűlésen a magyarországi református egyház háromtagú és az evangélikus egyház kéttagú küldöttsége is. Az amerikai magyar reformátusság is példátlan érdeklődést mutatott: mintegy 60 északamerikai, kanadai és délamerikai magyar református lelkipásztor látogatta meg az evanstoni tanácskozást. A két és fél hetes világtalálkozó összefoglaló témája ez volt: Krisztus a világ reménysége. Az evanstoni gyűlést megelőző hónapokban számos cikk látott napivilágot és előadás hangzott el. amely rámutatott a témában rejlő veszedelemre: a keresztyén reménység kérdése, mondották, inkább megosztja majd ahelyett hogy egybekovácsolná a világ keresztyénségét. Istennek hála, a borúlátóknak nem lett igazuk. Bár a beszélgetésekben és előadásokban megjelent a keresztyén reménység kétféle értelmezése, az amely a reménységet Krisztus második eljövetelével hozza kapcsolatba (ezt az álláspontot főleg az európai theologusok képviselték) és az, amely a reménységet erre a földi életre vonatkoztatja (ez főleg az amerikai theologusok véleménye volt), a reménység theologiájának kidolgozásában értékes szintézis született. A keresztyén reménység tökéletes és hiány nélkül való reménység, mondották, amely mind földi zarándoklatunk tartamára, mind pedig a Krisztus visszajövetelének idejére egyaránt vonatkozik. A főtémát hat tanulmányi csoportban tárgyalták és a kersztyén reménység világitó fénycsóváját az élet hat területére irányították reá a résztvevők.
