Bethlen Naptár, 1955 (Ligonier)
ÉNEK AZ ÚJÉVBEN Fölszállok hozzád, magas sziklaszálam, Te változatlan minden változásban. — Én Istenem! Csak tégedet ölelve Száll nyugalom, száll bizalom szivemre, Látván idődnek örvénylő folyását, Esztendeimnek sebes elfutását. Fövényszem én, e zugó habba vetve, Honnan vegyek szót hála-énekembe? Kegyelmedet, Uram, mikép dicsérjem? A múlt évvel, hogy nem fogyott el éltem . . , Hogy napról-napra, habról-habra átvisz, S elértem im’ ez uj év hajnalát is. Bubán, veszélyben őrizőm Te voltál, Szivem ha vérzett: fölibém hajoltál. Adtál sebet, de azt be is kötözted, Be azt is, a mit emberek ütöttek. S bár vágyaimból vágyak még maradtak! Legyen úgy minden, a hogy Te akartad! Ez esztendőt is leteszem kezedbe, Én lábaimnak ösvényt Te mutass, Te! Vezess Uram, s a mit Te rám bocsátasz, Nem félek én, legyen bár száz halál az! — Óh engem a sir bízvást eltakarhat, Megnyugtat ott is az, hogy Te akartad! Hadd ölellek hát erős sziklaszálam, Te változatlan minden változásban. S neved a biztos diadal szavával Az elzugó időbe hadd kiáltsam! Mert mit szivemnek? — ha Te vagy vezére — Évek halása, évek születése! Szabolcska Mihály.
