Bethlen Naptár, 1955 (Ligonier)
Akiket hazahívott az Úr
BETHLEN NAPTÁR 229 volt, hiába keresnénk: nincsen közöttünk senki ezekben hozzá hasonló. Mindenkit, de a maga fajtáját különösen, halálosan és úgy tudta szeretni, ahogy csak ő tudott szeretni. “Jóban és rosszban, szolgai, vagy magas hivatali minőségében, mindig teljes szívvel és szeretettel vállalta a reábizottakat. Mélyen érezte emberi gyöngeségeit, de a szeretetben való szolgálatot még akkor is vállalta, amikor jól tudta, hogy összeroskad alatta, vagy szive megreped a szeretetlenség, a testvértelenség elleni harcában. Hivatali működésében, pásztori szolgálatában, közéleti és baráti életmegnyilvánulásaiban mindig Mestere parancsolatához igyekezett alkalmazkodni: “aki közöttetek első akar lenni, legyen a ti szolgátok!’’ Hirtelen és korán némult el az ajak, amely annyi tűzzel hirdette Isten igéjét. Hirtelen némult el ajkán az ének, a nóta és hirtelen esett ki kezéből a hegedű, amelynek számára mindig drága magyar melódiáiban, a munka tüzében sokszor megfáradt lelke, annyi megerősödést, vigaszt és uj lendületet talált. A szeretett szolgatársat, hű lelkipásztort és családapát 45 lelkipásztor kisérte a passaici temetőbe, lesújtott kis családja: felesége, szül. Nagy Irma, gyermekei, Gabriella és Ernő nyomában, akik között könnyes szemekkel vonult a nagy gyülekezet, akiket 16 éven át szolgált. Nt. Rácz Győző a szabolcsmegyei Tiszabezdéden született 1903 április 3.-án. Középiskoláit Kisvárdán, Debrecenben és Budapesten végezte. A Debrecenben megkezdett jogi tanulmányai félbeszakadtak, amikor 1926-ban Amerikába jött, ittélő édesanyjának kívánságára. Lelkipásztori szolgálatát a Trenton-i gyülekezeteben kezdette, Phoenixvillén folytatta. Passaicra 1937 őszén jött hitvesével és két gyermekükkel. Meleg barái szive, vidámsága, nevetése, kézszoritása, ölelése és testvéri csókja hiányozni fog életünkből. De emléke nemcsak alkotásaiban, hanem az általa pásztorolt nép nagyjainak és kicsinyeinek és mindnyájunknak áldó emlékezetében mindvégig megmarad. NT. KOVÁCS BÉLA ___________1875—1954.___________ A még élő öreg lelkészeink között a “legrégibb amerikás’’ magyar lelkipásztor költözött el közülünk, amikor az — örök Gazda — 47 évi szolgálat után, Kovács Béla nyugalmazott lelkészt jól megérdemelt pihenésre hazahívta. Az elköltözött a kezdet kezdetén, az amerikai magyar református gyülekezetek alakulása idején jött Amerikába, mint lángoló lelkű és hithü ifjú Timotheus vezetni, tanítani, szeretni hitének és fajtájának az uj hazába szakadt gyermekeit. Egész életét erre a szolgálatra adta. Mindig épiteni akart s lelkében a lelkipásztori buzgalom sohasem lankadt meg. Erről még nyugalomba vonulása idején is igaz örvendezéssel igyekezett bizonyságot tenni, amikor ő “az öreg
