Bethlen Naptár, 1955 (Ligonier)
III. Független Amerikai Magyar Református Egyház
A Perth Amboy-i Független Református Egyház asszonyai (hurka, kolbász készítés közben). sában tartotta ezévi országos konferenciáját a Bethlen Ifjúsági Szövetség. Meglátogatták az egyházat Apostol János braziliai lelkész és Ágoston Sándorné, a jugoszlviai magyar református egyház püspökének hitvestársa, akik mindketten a Református Világszövetség Amerikában tartott gyűléseire jöttek. Az egyház népének régi vágya teljesült akkor, amikor az iskola mellett épült házat egyházfi-lakás céljára a közelmúltban megvásárolhatták. A következő évben szeretné megvalósítani a gyülekezet az uj iskola építésének terveit. Az egyház apraja és nagyja, férfi és nőtagjai egy emberként sorakoznak az építési alap mögé és már eddig is szép eredményt elérve haladnak a kitűzött cél, az uj iskola-épület felépítésének álma felé. Isten segítse a gyülekezetei tervei valóra váltásában. A Perth Amboyi Független Református Egyház nyári iskolájának egyik csoportja — 1954.