Bethlen Naptár, 1954 (Ligonier)
Szépirodalom
90 BETHLEN NAPTÁR Nagypénteki sirató “Elmegyünk, elmegyünk, messzi útra megyünk, messzi ut porából köpönyeget veszünk . . Nem egyszáz, nem kétszáz: sok százéves nóta. így dalolják Magyarhonban talán Mohács óta. Véreim, véreim! Országutak népe! Sokszázéves Nagypénteknek sohasem lesz vége? Egyik napon Tamás vagyunk. Másik napon Judás vagyunk, kakasszónál Péter vagyunk. Átokverte szerencsétlen Nagypéntekes nemzet vagyunk. Golgotáról Golgotára hurcoljuk a keresztfánkat. Mindig kettőt, soh’se hármat. Egyet felállítunk jobbról, egyet felállítunk balról, — s amiként a világ halad, egyszer jobbról, egyszer balról fölhúzzuk rá a latrokat! Kurucokat, labancokat, közülünk a legjobbakat! Mindig csak a legjobbakat. Majd, ahogy az idő telik, mint ki dolgát jól végezte: Nagypéntektől Nagypéntekig térdelünk a kereszt alatt húsvéti csodára lesve. Egyszer a jobbszélső alatt, másszor a balszélső alatt, éppen csak hogy a középső, — az igazi, — üres marad. Nincsen is keresztfánk közbül. Nem térdel ott senki, senki. A mi magyar nagypéntekünk évszázadok óta ezért nem tud husvét lenni. így lettünk országút népe, idegen föld csavargója, pásztortalan jószág-féle. Tamással hitetlenkedő, kakasszóra Péterkedő, Judáscsókkal kereskedő. Soha- soha békességgel Krisztus-Urban szövetkező. Te kerülsz föl: bujdosom én. Én vagyok fönt: bujdosol te. Egynek közülünk az útja mindig kivisz idegenbe. Bizony jól mondja a nóta, hogy elmegyünk, el-elmegyünk. Messze nagy utak porából bizony köpönyeget veszünk. S ebben a nagy köpönyegben, sok-sok súlyos köpönyegben, bizony pajtás, mondom néked: lassan-lassan mind elveszünk. WASS ALBERT
