Bethlen Naptár, 1954 (Ligonier)
Szépirodalom
BETHLEN NAPTÁR 71 melegét és megértését, akik időtlen idők óta el voltak jegyezve a nyomorral. Tudta, hogy ők a nemzet s ha egyszer élükön akar állani, belőlük kell merítenie erőt a harcra. “Recrudescunt vulnera” manifesztuma nemcsak a rendeknek, hanem a népnek is szólt. így tehát érthető, hogy a nemzeti felkelésre vonatkozó terveit bizalommal közölhette Esze Tamással s más jobbágyvezérekkel. “Pro Patria et Libertate” lett a jelszava. Szervező képessége, lelkesedésre ihlető egyénisége, szívósságot és kitartást árasztott a hiányosan felszerelt, de bátor kuruc hadakba, amelyekben magyarok, rutének s egyéb nemzetiségek vállalták a harcok veszélyét s fáradságát a közös magyar hazáért. 1707- ben, az onódi országgyűlésen, Rákóczi trónfosztottnak mondatta ki a Habsburgokat. Sajnos, more patrio, az összeférhetetlenség tünetei jelentkeztek; az egység kezdett szétbomlani a felkelők seregeiben. A rendek a maguk érdekeit hangoztatták, a jobbágyok a magukét. E sok bajt tetézte az, hogy Rákóczi hiába számított kölföldi támogatásra. A nyolc esztendős szabadságharc véget ért; a szatmári békét 1711 április 29-ikén kötötték meg az osztrákokkal Rákóczi távollétében s beleegyezése nélkül. Előbb Lengyelországban, majd Franciaországban igyekezett erőt gyűjteni a további küzdelemre, de hasztalanul. Életének ezek az évei bepillantást nyújtanak a hatalmi politika szövevényeibe. Rákóczi, aki esztendőkön át szemben állott az osztrák birodalom fegyelmezett s jól ellátott hadaival s aki bebizonyította, hogy a lelkesedésnek is lehet gyakorlati jelentősége a harctereken lefolyt népi mozgalomban, mint amilyen a kuruc szabadságharc volt, meggyőződhetett arról, hogy a nemzetközi politikában döntő szempont a Machiavellitől kifejezett felfogás s nem az elv igazsága. S bárha feltehető, hogy régen tisztában volt a finoman behálózott önzés veszedelmével, ő maga a diplomata fortélyt sohasem tekintette zsinórmértéknek a nemzet jogosult érdekeinek védelmében. Szinte a történelem iróniája, hogy Törökországban kapott menedéket, Rodostóban, a Márványtenger partján, ahol 1735 április 8-ikán halt meg. Menekült társai a legnagyobb tisztelettel és szeretettel vették körül; erre vonatkozólag elegendő Mikes Kelemen Törökországi Levelei-re hivatkozni. A konstantinápolyi lázárista kolostorból 1906-ban hozták vissza hamvait s magasztos nemzeti gyászünnepély kíséretében elhelyezték a kassai dómban. III. Szülővárosomban lakott Thaly Kálmán, akit a kuruc költészet felelevenítéséért vagy a tőle megalkotott változatáért “Rákóczi iródeák”jának neveztek. Diákkoromban Thaly Kálmán “átültetései”-ről értekezést írtam; a dolgozatot elküldtem neki s módomban volt vele személyesen találkozni. “Öcsém” — jegyezte meg — “a kuruc balladák és énekek egy része feltétlenül hiteles. A nekem tulajdonított versek szájhagyomány termékei s népiesre hajló verselő képzeletemnek. Akik engem költői megtévesztéssel vádolnak MacPhersonra utalva az Ossian hamisításokkal kapcsolatban, tudva-tudatlan a bécsi politika malmára hajt
