Bethlen Naptár, 1954 (Ligonier)
Szépirodalom
68 BETHLEN NAPTÁR Szépirodalom . . . "Cum Deo Pro Patria Et Libertate" Naptárunkban mindenkor méltóképen szoktunk megemlékezni szülötte hazánk és magyar-fajtánk nagyjairól. Az alábbi cikkben II. Rákóczi Ferenc és szabadság harca emlékének áldozunk abból az alkalomból, hogy a Kuruc- Fejedelem 250 évvel ezeleőtt, 1703-ban bontotta ki a szabadságharc zászlaját, — Istennel a hazáért és szabadságért — hires felirattal II. RÁKÓCZI FERENC Irta: DR. REMÉNYI JÓZSEF I. Amikor 1703 julius 16-ikán Rákóczi Ferenc Esze Tamás jobbágyseregével a vereckei hágón át a szülőhazába lépett, ezzel megindította azt a szabadságharcot, amely voltaképpen a mai napig tart. Az a szellem, amelynek varázsa szétáradt a magyar honban s amely a tragikus sorsú nemzet lelkiismerete lett, jelképe minden olyan törekvésnek, amely nemes eszközökkel igazságot akar szolgáltatni Magyarországnak. Jelentősége visszaröpít bennünket oda, ahol születtünk s nevelődtünk; arra a földre, amellyel a természet bőkezűnek bizonyult, de igazság szempontjából a történelem fösvénynek s könyörtelennek. Az évszázadok folyamán a magyar nemzetnek tízszeresen, sokszor százszorosán kellett megfizetnie életösztönéért. A Rákóczitól irányított “felkelés”, amely azonban több annál, mert hiszen az ország függetlenségének kivívása volt az inditóoka, nem az “urak” véres tiltakozása volt a kizsákmányoló Habsburg uralom ellen, hanem a siralmas állapotát elviselhetetlennek érző népé. Olyan fejezete ez a magyar históriának, amikor a nemesség és a köznép egyaránt belátta, hogy csakis közös erővel rázhatja le az idegen jármot. Ez az a kor, amikor az ismeretlen kuruc költő igy énekelt: Nagy a te rabságod, Miként fújják, neked csak úgy költ táncolnod, Idegen nemzetre szállott szép országod, Tilled elvétetett aranyszabadságod. A reménytelenség kezdett kihullni a magyarság leikéből s helyébe a bizalom került, a jobb jövőbe vetett hit. A váltakozó eredménnyel folyó harcokban, emlékezvén arra, hogy Rajtunk német dúl, rajtunk török jár, Tüz-vassal pusztul ország és határ, a kuruc tábori dal a magyar lélek dacát fejezte ki a következő strófákban:
