Bethlen Naptár, 1954 (Ligonier)
Református Egyesületünk
200 BETHLEN NAPTÁR HOGY IS MEGY A MUNKA? Kezdetben volt egy titkár egy toll és egy rozoga íróasztal. Azon egyetlen nagy könyv s a fiókokban némi papiros . . . Nagy elhatározások után igy kezdődött az egyleti élet. A miénk is, az Amerikai Magyar Református Egyesületé, az Ur 1896. esztendejében, a magyar nemzet ezeresztendős ünnepi évében. A titkár volt a mindenes. Ö szervezett, ő könyvelt, ő utalt,, ő levelezett, ő gyülésezett, ő jelentett, ő örült, ha jelentkeztek a tagok, ő busult ha kihulltak. S igy ment ez jó sokáig. Ameddig csak bírta. Aztán panaszkodni kezdett: “Nem lehet ezt csak úgy a “ráérő időben végezni!’’ Akkor állandósították — persze nem kis vita után. így sem bírta. Akkor kapott egy “félidős” embert, később egy egészet, aztán másfelet, később két egészet és egy felet. így ment ez pár száz mértföldnyire lakó elnökkel, még messzebb lakó pénztárnokkal s legmesszebb lakó ellenőrrel jó sokáig, majdnem egészen a negyvenéves jubileumig. Akkortájban jött a nagy változás! 1936-ban a toledoi kis udvari irodából — ahol három rendes íróasztal fért el s ahonnan valakit fel kellett állítani a munkából, ha látogató jött, mert szék sem igen volt több (s nem is igen fért volna), mint amennyi épen az asztal elé kellett — hogy az U. S. Congress: által adott és maga nemében páratlan charterünket megtarthassuk, négy állandó tisztviselővel költöztünk be Washingtonba, akik mellé előbb egy, aztán kettő s végül három régebbi hivatalnokunkat költöztettük fel a fővárosba. Merész vállalkozás volt. Nem is túl sokan hittek a sikerében. Még akkor sem, amikor a Fehér Ház mellett, ugyancsak nem kis vita után, saját épületünkbe költöztünk, amit “Kossuth Building”-nek neveztünk el. így következett el az 1939. évi közgyűlés. Tagságunk képviselete azon saját maga győződött meg, hogy a vállalkozás bevált. Népünk megértette, hogy jó volt a fővárosba jönnünk, jó volt teljes tisztikart állítani be, jó volt hivatalos szervezőket alkalmaznunk, mert tagságunk rohamosan szaporodott s annak arányában vagyonunk is gyorsan növekedett. A későbbi gyűléseken már nem volt vita tárgya sem a központosítás, sem a szervezés szükségessége, sem a hivatalnoki és szervezői kar létszámának a szükséghez mért emelése. Most 1954-et írunk. A titkár ma is szervez, de már nem könyvel, nem utal, és csekkeket sem állít ki. A könyvelést és utalást a számvevői, a bevezetést, kifizetéseket és vagyonkezelést a pénztári hivatal látja el a beosztott hivatalnokokkal. A négy tisztviselőn, az elnök, a titkár, a számvevő és a pénztárnokon kívül még kilenc hivatalnokunk dolgozik az uj “Kossuth Ház”-ban, mely palotának sem utolsó. Legalább is ezt mondják mind sűrűben megtisztelő látogatóink. Aki fogalmat tud alkotni arról, hogy mit jelent több, mint 30,000 személy ügyes-bajos dolgának rendszeres intézése, egy hat milliós vagyon
