Bethlen Naptár, 1953 (Ligonier)
Az irodalom tükrében
BETHLEN NAPTÁR 73 guggoltak, elgondolkozva. Mihálynak az járt az eszében, hogy az első világháborúban már éppen igy harcolt az oroszok ellen. Akkor azt várták, hogy ha elmúlik a háború, a szegény emberre jobb világ jön. A háborút sikerült túlélni, igaz, hogy négyesztendei orosz fogsággal. Amikor haza került, még azt a kis szegénységét sem találta, ami azelőtt volt. Mindent elvittek a románok. Vájjon mi lesz most a háború után, ha túléli? János még egész pici gyermek volt, mikor kitört az első világháború. Az ő apját is elvitték katonának. Egyedül maradtak édesanyjával. Hosszú ideig nem kaptak hirt apjuk felől, majd egyszer csak Oroszországból jött egy-két kártya, hogy apjuk él és egészséges. Azután elmaradt az is hirtelen. Várták egy darabig, azután megsiratták, eltemették. Most ő is egy kis Jánost hagyott otthon, éppen úgy, mint valamikor őt hagyta ott az apja. Anyját már eltemette, csak a felesége és a kisfia várták haza. Végiggondolta, hogy mennyit kellett neki küzdeni és nélkülözni, — apa nélkül. Az árvaság rajta hagyta a nyomát, mert szomorú, beteges édesanyján kivűl nem volt senkije, nem törődött vele senki. És most valami iszonyatos sejtés, valami borzalmas félelem nyilait a szivébe, hátha ő is itt marad, hátha az ő fia is olyan nyomorult árván marad, ki fog vele törődni? Gondolkozásukból nagy robbanás riasztotta fel őket. Előbbi táborhelyükre csapódott be egy lövedék. Utánna követte a többi. Azután hirtelen abbahagyták az oroszok az ágyúzást, úgy látszik nem tudták mire vélni, hogy senki nem lő vissza. A magyarok megvárták, amig az oroszok mind beérnek a hosszú völgybe és akkor ők is megindították a tüzet. Még a lövöldözés tartott, a századparancsnok utasítást adott az öreg Mihálynak, hogy Jánossal együtt menjenek ki és próbálják megnézni, hogy a muszkáknak nem jön-e utánpótlás. Ezek szónélkül felcsatolták sítalpaikat és a sziklák védelme alatt kifelé igyekeztek a golyók szórásából. Igyekeztek megkerülni a hegyoldalt és a másik oldalon feljutni a csúcsra. Amint kiértek az erdőből, nem messzire tőlük, látják, hogy két orosz katona szintén felfelé igyekszik a csúszós talajon. Hirtelen azok is észre vették a két magyart és gyorsan hasra vágták magukat egy szikla mögé. A távolság nem nagy volt közöttük, úgy hogy át tudtak kiabálni egymásnak. Az öreg Mihály átkiáltott nekik, hogy adják meg magukat, akkor nem lesz semmi bántódásuk, máskülönben lelövik őket. A fogságban tanult orosz tudásával próbálta őket meggyőzni arról, hogy jobb dolguk lesz a magyaroknál, mint az oroszoknál. Jánoson valami vad izgalom vett erőt. Idegenül hangzott előtte az orosz szó. Ő kissé hátrább feküdt Mihálytól és egyszer csak egy villanást lát az oroszok felől, s hallja, hogy magyarul kiabál az egyik, hogy menjenek segíteni. Kiugrik Mihállyal együtt, sza
