Bethlen Naptár, 1953 (Ligonier)

Tettek beszéde

BETHLEN NAPTÁR

63

TETTEK BESZÉDE Alapige: I. János 3:18

Mindnyáján láttunk már műveletlenül hagyott, parlagnak maradt földet. Láttuk, hogy csupa gyom és dudva veri fel az ilyet. Tudjuk, hogy az ültetést is kapálni kell, mert külömben a gaz elfojtja benne a hasznos növényt. Bizony csak akkor lesz igazán termő a mező, ha a hasznos magvak és plánták mellett munkánk verejtékét és fáradságát is beleültetjük. Csak a törődéssel munkált, termőerejében megtartott föld tud minket is eltartani.

Isten akarata ez, a ki egy napot ugyan a Maga szolgálatára rendelt, de másik hatot a szorgos munkára. Az Ő akarata, hogy a vasárnap hintegetett lelki magvak a hétköznapokban keljenek ki és teremjék meg a szeretet cselekedeteit a nagy embermezőn. A vallás: Istennek való munkás szolgálat. A mi mai vallásunk sokszor esik abba a hibába, hogy úgyszólván csak ünnepelni akarja Istent. Talán ezért van, hogy templomaink többnyire csak a nagy ünnepeken vannak igazán telve. Isten pedig nem ünnepeltetni akarja magát, hanem azt kivánja, hogy tettekben munkálkodjunk számára — mint mostani alapigénkben is üzeni — legtöbbször embertestvéreink közt való tettekben.

Ha emberi életünk külömböző mezőin szétnézünk, mennyi tennivalót látunk. Mennyi elvadult, elkorcsosodásnak kitett emberpalántát. Ezeket is gondozni kell. És ha vannak intézményeink, melyeket az ilyen elárvult emberpalánták iránti szent felelősség hivott életre, intézményeink, melyek nemcsak a testi életet akarják megőrizni, hanem a legéleterősebb alanyba — az örök Krisztusba beoltani a vergődő lelket: ezek az intézmények szerszámok, melyeket a mi izmaink mozgása, lelkünk ereje mozdit igazán meg. Ezeknek fenntartása, segitése: Isten munkás szolgálata.

És másokon segítve: magunkon is segítünk. Minden jótett által, mely annak bizonysága, hogy van bennünk valami az Örök Szeretet kútfejéből — magunk is mindig jobbá leszünk.

Ha kemény télben valaki nyitva hagyja az ajtót, megrójuk, mert a drága tüzelőanyag nem arra való, hogy a “levegőnek fütsünk”. Aki másokon segít, nem a levegőnek füt, mert a lélek kiáradó melege valóban segít megmenteni más lelkeket a megdermedéstől.

Régen magyarországi kis gyülekezetek református iskoláiban úgy fütöttek, hogy minden iskolás gyermek hozott egy darab fát otthonról jövete. S a sok darab fától meleg lett a kis iskola, melyben istenfélelmet, hazaszeretet és emberbecsülést tanult az uj nemzedék.

Az élet iskolája is igy fütődik: az áldozat egy-egy darab fájával. Volt valaki, aki az egész életét odaadta s az Ő kereszt-