Bethlen Naptár, 1953 (Ligonier)

III. A Presbyterian Church in the U. S. kebelébe tartozó magyar egyházközségek

BETHLEN NAPTÁR 207 YOUNGSTOWN, OHIO. Lelkipásztora Bötty János. Isten kegyelméből 50 évet ért meg ez a virágzó egyházközség, a legerő­sebbek egyike a Presbiteriánus Egyház kebelében. Még tizenheten élnek az alapitó-tagok közül, akikért külön imádságban adott hálát az ünneplő gyülekezet, később pedig diszes elismerő okmányt nyújtott át nekik az egyház nevében Uray Károly jegyző. Ezek a testvérek látták, hogyan épült és szépült az egyházközség birtoka; ékes templomához hogyan csatolták a Tóth emlék-kápolnát; hogyan alakították át a várostól megvett iskolaépü­letet a maguk gyülekezeti céljaira, úgy hogy most már hatalmas birtokuk valóban minden szükségletüket kielégíti. Az ünnepi Istentiszteleten a ma­gyar igehirdetést Papp Károly toledói lelkész, a Magyar Egyházkerület al­­elnöke végezte; természetesen részt vett a szép ünnepélyen a környék minden magyar lelkésze, akik őszinte szívből gratuláltak a lelkésznek és gyülekezetnek az eddig elért szép eredményekhez és adták át legjobb kí­vánságaikat a jövendő haladására nézve, amikhez mi is szivünk szerint csatlakozunk. A fenti jubileumi ünnepen kívül az egyház lelkésze az alábbi mun­kálatokról számol be: A templomi szentélyt átalakítottuk, elláttuk uj szó­székkel és uj papi ülőhelyekkel. Uj templomi lámpákat szereztünk be s a papiak belsejét teljesen kifestettük és bepapiroztuk. Ezek a munkálatok mintegy 5000 dollárba kerültek. A Bethlen Otthonban folyó szeretetmunkát a múlt évben 243.25 dol­lárral támogattuk. FRANKLIN REF. EGYHÁZ. Mint a legtöbb kicsi egyházakban, nálunk is nagy szorgalommal igye­keznek a tagok azon, hogy templomunkat nemcsak megtartsuk, hanem szépítsük is. A Lorántffy Zsuzsánna Nőegylet a konyhát hozatta rendbe, padlóját ujjal cseréltette ki, úgyszintén uj linóleummal látta el és falait festette be. A templomba uj fütő készüléket tettünk be, igy modern me-Az Ellwood City-i, Pa. egyház gyülekezete, 25 éves jubileumán, 1952.

Next

/
Thumbnails
Contents