Bethlen Naptár, 1953 (Ligonier)
Vasváry Ödön: A százötvenesztendős Kossuth
BETHLEN NAPTÁR 115 személyesen ismert, hanem akit megismert az egész ország, akit látott, hallott maga az egyszerű nép is, az a nép, amelytől pedig azokban az időkben, a nemesek kizárólagos szavazati joga idejében, még csak szavazatot, tehát politikai támogatást sem kaphatott. Kossuth volt az a majdnem egyetlen, igazán kimagasló nemzeti egyéniség, akiben az egyszerű, szegény nép ösztönszerüen megérezte, hogy nem akar tőle semmit: ellenkezőleg, csakis adni akar neki, még pedig a legnagyobbat: élete megjobbitását, emberré léteiének gazdasági és politikai lehetőségeit. Voltak a nemzetnek hősei, kimagasló alakjai, szabadságharcosai, akik azonban mind sokkal magasabban állottak a nép felett, semhogy az a maga vérszerinti testvérét, igaz testi-lelki barátját láthatta volna bennök. A hősök a régi időkben a harcok és a politika terén mozogtak. A régi legendás királyok, a török veszedelem honmentő hadvezérei, a nemzeti jogok érdekében felkelő vezetők úgyszólván mind gazdag főurak, mágnások voltak, akik ha küzdöttek is jogokért és elvekért, legfőbb céljuk nem az egyszerű nép sorsának javítása, felszabadítása, igazi emberré tétele volt. Dózsa Györgyöt, az elnyomott jobbágyság felkelő vezérét szörnyű módon végeztette ki a győzelmes főúri hatalom: okulásul azok számára, akik a jövőben hasonló próbálkozásra vetemednének. Azokat a tanult embereket, akik mint Martinovics Ignácz és társai, a francia forradalom hatása alatt próbáltak reformokat kivívni, maga a nép sohasem látta, jóformán nem is tudott róluk. A reformokat őszintén sürgető arisztokraták, mert ilyenek is voltak, magával a néppel jóformán sohasem kerültek összeköttetésbe s közülök senkinek sem jutott eszébe, hogy a felülről lefelé irányuló becsületes törekvéseket valahol össze kellene hozni az alulról felfelé irányuló törekvésekkel. Széchényi István valóban nagy magyar volt, de olyan ködös magasságban lebegett az egyszerű nép fölött, hogy jó ha az a nevét ismerte, de őt magát sohasem látta, szavát sohasem hallotta. Kossuth és főképen az 1848—49-es szabadságharc előtt általában az jellemezte még a legbecsületesebb reformtörekvést is, hogy azt a nép teljes figyelmen kívül hagyásával akarták megvalósítani. Valahogy a nemesi gondolkodás annyira második természetése lett az ország számottevő elemeinek, hogy még a jóakarat is csak atyáskodó leereszkedésben nyilvánulhatott meg. Magát a népet megkérdezni senkinek esze ágába sem jutott, még kevésbbé az, hogy ebben a munkában a népnek is szerepet adjanak. Ennek természetesen megtaláljuk magyarázatát abban a sok százados hagyományban, amely magát a népet mindig számításon kívül hagyta. A nép csak a terheket hordozta, anélkül, hogy
