Bethlen Naptár, 1952 (Ligonier)
Szépirodalom
68 BETHLEN NAPTÁR VÁLTSÁGDÍJ Irta: Kovách Dezső, aurórai lelkész Bekötött fejjel állított be Zsiga a paphoz. A fehér kötések közül vörös foltok s apró fekete szeme és rövidrenyirt bajusza villogtak ki. Vaskos termete remegett az izgatottságtól, a mély, tompa fájdalomtól. De azért járásán és magatartásán most is meglátszott a dacosság, az előkelő büszkeség. Olyan különös természetű volt, hogy sem fájdalom, sem vereség, sem csalódás nem birta megalázni. Hetyke, kötekedő volt egész életén át. Nem volt ez más, mint családi betegség. — Jó reggelt kivánok! — köszönt az öreg lelkészre, kit a reggeli áhítattól zavart föl. — Adjon Isten neked is fiam! — felelt rá a pap elcsodálkozva. — Bemehetek egy percre? — Be! De mondjad csak, fiam, mi történt veled? — Előbb hadd pihenjek egy cseppet, aztán elmondom, — rebegte a fiú. Az irodába léptek. A lelkész egy karosszékre mutatott s a legény beletelepedett. — Halljuk! — biztatja a nagytiszteletü ur. — Először egy pohár vizet kérek! — Vizet?! — Nagyon ég a gyomrom! A pap kiszólt a konyhába: Mari! Hozz egy pohár vizet! Mig a szolgáló becammogott a vizzel, az öreg megtömte öblös pipáját és rágyújtott. — Tessék! — mondja a szolgáló. Zsiga megragadta a poharat és egyszuszra fölhajtotta. Vigyázva megtörülte dagadt száját, keresztbe tette izmos lábait s egyenesre húzta magát a széken. — Megvertek, kirem! — vallotta be szemrebbenés nélkül. — Kik, fiam? — A Kerekes fiuk. — Miért? — Mert jókedvem vót. — Hol? — A kocsmában. Nem tetszett nekik, amit az apjukról mondtam. — Fiam! Ne Ítélj s nem fogsz Ítéltetni! Már ezt megtanulhattad volna régen. Eleget hallottad tőlem. Máskülönben mit kerestél a kocsmában? Ott tudsz dalolni, a templomban meg a szádat se mered kinyitni. Pedig látod nagy szükségünk volna
