Bethlen Naptár, 1952 (Ligonier)
I. Az Evangelical and Reformed Church kebelébe tartozó magyar egyházközségek
BETHLEN NAPTÁR 151 egyházunk heti lapját, a Magvetőt, valamint lelki tanítást tartalmazó füzeteket és lapokat küldenek nekik. Ez az uj szolgálat is az 1951 év gyümöölcse. Férfiaink csoportja, a Churhmen’s Brotherhood is szépen működött. A hitélet erősödésével természetesen növekedett a keresztyén felelősségérzet is gyülekezetünkben. Nemcsak a Church World Service munkájára adakozott népünk, ebben az évben már többször is, hanem a helybeli Released Time School munkáját is segítette, sőt városunk egyetlen néger lelkipásztorának parókhiája kijavítására is készségesen adakozott. Mindezek ellenére is csak azt érezzük, hogy még mindig kevés amit tettünk, még mindig sokat kell, hogy növekedjünk a hitben. Mikor előre tekintünk, egy uj esztenao felé, szivünkben megszületik az imádság: “Segítsen többre, sokkal többre, hitben és szolgálatban bennünket Isten, hogy különb, hűségesebb és eredményesebb szolgálatról számolhassunk be a jövő esztendőben.” A Bridgeporti Első Egyház lelkésze Nt. Nagy Emil és Lodge kormányzó, a magyarok nagy barátja BRIDGEPORT, CONN. — A gyülekezet lelkipásztora, Nagy Emil, egyháza kimagasló eseményeiről az alábbiakat közli: Az egyház lelkésze, aki közeli barátságban van az állam kormányzójával, azt a kitüntetést nyerte el, hogy az év májusában, a kormányzó kinevezése folytán, egy nagy polgárosodási konferencián Connecticut államot és Lodge kormányzót képviselte Washington, D. C.-ben. Az Egyház Énekkara a hires Klein Memorialban 1350 ember előtt nagyszabású Minstrel előadást rendezett óriási sikerrel. Az Énekkarok novemberben megtartották a negyedik évi nagy koncertjüket a templomban. Ez a városnak egyik legfontosabb eseménye egyházi zene terén. Miss Egry az Énekkarok vezetője és a gyülekezet egyházi munkása 9 év óta szolgálja a gyülekezetei mindnyájunk örömére.