Bethlen Naptár, 1952 (Ligonier)
Egyesületi és egyházi életünkből
BETHLEN NAPTÁR 99 zást. Élesztő kovásszá lettünk segélyezési munkákban, jótékonyságban. Bethlen Otthonunkat kibővítettük. 1941-ben uj, gyönyörű Gyermekotthont avattunk fel Ligonier városában. Húsz év alatt hová fejlődött Református Egyesületünk, igazolja néhány adat: Taglétszám 1931-ben: 12502 1951-ben közel 31 ezer. Vagyon 1931-ben 840 ezer dollár. 1951-ben közel öt millió. Érvényben levő biztosítás 1931-ben 7 millió 1951-ben 26 millió. Bethlen Otthonunkban a régi, városon kívüli hegytetőn levő otthon mellett, a városban modern, gyönyörű gyermekotthon. Az Öregek Otthonát és a Gyermekotthont 115 ezer dolláros építkezéssel bővitettük ki 1951-ben. Csodálatosan szép haladás ez anyagiakban is, lelkiekben is. Megáldotta az Ur Egyesületünket, hogy még nagyobb áldássá lehessen. A kicsiny kezdetből a világ legnagyobb magyar református egyháztársadalmi intézménnyé fejlődött. Áldott legyen az Ur, hogy ezt a szolgálatot reánk bízta. Áldottak legyenek, akik ebben az építésben munkatársak voltak: tisztviselők, szervezők, osztályügykezelők, Bethlen Otthonunk tisztviselői, munkásai. Áldottak legyenek az alapítók. A Mester mondotta: “Hogy a vető és arató együtt örvendezzen.” Egyházi életünkben is, egyesületi életünkben is, eljutottunk oda, hogy a vetők, plántálok, öntözők munkája után elérkezett az aratás, a gyümölcstermés ideje. Kié az érdem? “Ki Apollós? Ki Pál? Szolgák.... Én ültettem, Apollós öntözött, de a növekedést Isten adta. így sem az ültető, sem az öntöző, hanem a növekedést adó Isten a valami.... Mi Isten munkatársai vagyunk....” Ebben van az örömünk, dicsekedésünk, hogy Egyesületünk építésében Isten munkatársai lehettünk. Boldog vagyok, hogy Egyesületünk építésében eddig húsz évig lehettem Istenünk munkatársa, mint Egyesületünk elnöke. Húsz évvel ezelőtt azt Ígértem, hogy “Istenben bizó, becsületes, tisztakezű, odaadó szolgálat által” munkálkodom. Ezt igyekeztem megtartani. Erre segítsen továbbra is Istenem!
