Bethlen Naptár, 1951 (Ligonier)
Szépirodalom
BETHLEN NAPTÁR 59 trónterme volt ez, mert egy szivárványos karosszékben gyökérszakállu, koronás öreg ült s körülötte ugyancsak hajbókoltak a tündérek, meg a földipicinyek. De bátor volt ám a mi legényünk. Meg aztán jogos részét követelte: az ő magafaragta furulyáját. Előre ment hát a trónig, megbillentette kalapját, amint illik és mérgelődés nélkül elmondta, hogy egy tündér elkapta a furulyáját, bizonyosan tréfából, de őneki az kedves és adják vissza. A tündérkirály helyeslőleg bólintott és már elő is húzott egy szinezüst furlyát. — Ehol a furlyád, legény — mondotta jóságosán és már nyújtotta is volna, ha a legény elfogadta volna. De az bizony csak annyit mondott, hogy ez nem az ő furulyája. — Úgy? — mondotta a tündérkirály — tévedtem hát. S most egy szinarany furulyát akart átadni a legénynek. A mi bojtárunk megrázta a fejét: — Ez sem az. Az enyém jávorfából volt. És amikor a tündérkirály elővette a jávorfa furulyát, elrikkantotta magát a legény: — Ez az, ez az! Kérem vissza! — Derék legény vagy — bólintott a tündérkirály. — Kiállottad a próbát. Mondd hát, ha nem kellett sem az ezüst, sem az arany furulya, mi a szived vágya? — Sem több, sem kevesebb, mint hogy nekem adják feleségül a biró leányát. — Meglesz! — bólogatott a tündérkirály. — Itt van, vedd ezt az ezüst furulyát is, egy napra elviheted. Holnap azonban visszahozd ám! Csak fújj bele, amikor kedved tartja, a többit majd meglátod. — És már intett is a tündér király, hogy kisérjék vissza a legényt a halom tetejére.... Ott ült hát újra a halmon a legény és csaknem álomnak hitte az egészet. De a színezüst furulya ott volt a szűrujjában. No, megpróbálom — gondolta és belefujt. S hát a nyáj abban a pillanatban ezüstre vált. — Ez már igen! — örvendezett a bojtár és hazafelé inditotta a nyájat. Kakaskukorékolásra otthon is volt. Nézi a biró, mi dolog ilyenkor hazajönni. Hát szeme, szája elámul a csodálkozástól, mikor megpillantja az ezüstszőrü nyájat. — Hát ezt hol szerezted? — kérdezte. — A kend nyája helyébe hoztam, hogy érte nekem adja kend a leányát feleségül. Erre már megvakarta füle tövét a biró. Ej, csak nem adhatja oda szolgalegénynek a leányát! De azért azt mondta, hogy még gondolkozik rajta. — Jó! — felelte a legény — csak még ma gondolja meg kend. Úgy is lett. Mire a szolgalegények kint elvégezték a jószág
