Bethlen Naptár, 1951 (Ligonier)
Szépirodalom
34 BETHLEN NAPTÁR A tanitónéni kiment. Az osztályban légy zaj zümmögött fel. Sanyi szivébe valami vak, megnevezhetetlen félelem hasított bele. Mint amikor egy este az édesapja meg az édesanyja elmentek hazulról, de őt előbb lefektették és éjszaka a nyomasztó, halálos csendre felébredt. Emlékszik, valamibe szeretett volna megkapaszkodni, valami forró bizonyosságba, de a kezét félt kinyújtani a takaró alól. A sötétségben rémeket látott, a rémek nagy, fekete nyelvüket ráöltögették s ő borzadva dugta a fejét a takaró alá. S ha akkor nem moccan meg a kulcs a zárban, nem jön haza az apja, meg az anyja, talán félelmében ott hal meg. Most eszébe jutott, hogy az anyja tegnap nagyon sirt. Meg reggel is. A könnyei akkor is potyogtak, amikor a tepertős pogácsát becsomagolta neki a rojtos, tarka szalvétába, hogy legyen neki tizpercben mit ennie. Az apja egész éjszaka a kocsmában mulatott. Homályosan érezte, hogy Márta néni jövetele összefüggésben van az apja mulatozásával, meg az anyja sírásával. S lelkét megmarkolta az ismeretlentől való félelem. De a másik pillanatban szemében forró csillogás gyűlt ki. Vig Feri lökte meg, a szomszédja. — Nézd csak, milyen szép golyóm van. A csöpp tenyérben tarka üveggolyó tündökölt. — Csakugyan. S felébredt benne az ős, emberi kapzsiság, elvenni tőle. Mármár majdnem nekiacsarkodott a társának, amikor a tanitónéni beszólt az ajtón. — Sanyi, gvere ki. A tanitónéni szemében puha fény csillogott. Megsimogatta Sanyi hamvas állacskáját. Keze hűvös volt és jószagu. — Most összeszeded, Sanyikám, a holmidat és hazamégy Márta nénivel. Márta néni csontos ujjai átfogták Sanyi maszatos kezét. A többi gyerek csodálattal és irigyen pislantott Sanyi után. Az utcákon a meleg ősz arany harsonája zengett. — Hát bizony szegény apád meghótt, — vijjogott fel Márta néni szava. Sanyi megborzongott. Ezért volt hát a félelem. Nem tudta ugyan határozottan, mit jelent az, hogy meghótt, de érezte, hogy az apját nem látja többet. Talán elutazott messzire s többet nem jön haza. Ez lehet a halál. — Te szegény árva, te, — kapta hirtelen magához Márta néni a gyereket és sirni kezdett. Erre Sanyi is elbömbölte magát.
