Bethlen Naptár, 1951 (Ligonier)

A mi ügyünk. Református Egyesületünk, Bethlen Otthonunk és Egyházaink életéből

BETHLEN NAPTÁR

105

“Nelfeni nincs sem apám, sem anyám, én sehol sem lahom...”

Istállóban született Megváltónk és az Ő nevében megindult gyermekmentő munka bölcsője is istálló, egy szamáristálló volt.

A 19-ik század második felében történt, hogy Dr. Bernardo, barátaival együtt, Londonban egy szamáristállót bérelt ki, hogy azt a “rongyosak iskolájává” alakitsa át. Kitakarították, kályhát tettek bele és oda hívogatták a londoni slum gyermekeit.

Egy este, mikor a gyermekek az iskolából már távoztak és Bernardo a mécset eloltani és az iskolát bezárni akarta, egy tiz éves fiúcska arra kérte, hogy engedje meg azt, hogy ő éjszakára is ott maradhasson a meleg kályha mellett. Bernardo arra figyelmeztette, hogy szülei aggódni fognak, ha éjszakára nem megy haza. A fiúcska könnyben ülő szemekkel esdekelve nézett Bernardora és azt felelte:

“Uram, nekem nincs sem apám, sem anyám, én sehol sem lakom.” Majd elmondotta, hogy több árva gyermek társával együtt a szemétdombon találnak menedéket.

Bernardo lelkében ekkor érlelődött meg az isteni elhívás és az az elhatározás, hogy életét az árva, otthontalan gyermekek megmentésére fogja szentelni. Úgy is történt. Egy ember munkálkodása nyomán hatvanezer gyermek talált otthont, meleg, nevelő szeretetet.

A világon végig sepert vihar otthonokat, családokat, országokat, nemzeteket tört össze, szórt szét. A romok közzül sok segélykiáltás hangzott felénk. Szivünkbe vágott a kiáltás és segítségül mentünk. Református Egyesületünk, Bethlen Otthonunk, háromszáz óhazai árva gondozását vette magára és hordozta két éven át. Megindult a Segélyakció munkája. Ezrével mentek a csomagok, gyógyszerek. Fülünkbe hatolt, szivünket megragadta a hontalanok segély kiáltása. Feléjük nyúlt a segítő kéz.

Mindezek között, a romok közzül, a legszerencsétlenebbek, a fészekből kiesett kicsiny fiókák, a hontalan magyar árvák kiáltása hangzik felénk: ‘‘NEKEM NINCS SEM APÁM, SEM ANYÁM, ÉN SEHOL SEM LAKOM . . .”

Apátián, anyátlan, hontalan árvák várnak valakire, hogy eljöjjön értük, otthont, szeretetet adjon nekik.

Mi, a Krisztus nevében, elmegyünk értük. Bethlen Otthonunk Igazgató Tanácsa engedélyt adott arra, hogy ligonieri Bethlen Otthonunkba huszonöt magyar árvát ide hozatva, elhelyezhessünk, felnevelhessünk.