Bethlen Naptár, 1949 (Ligonier)
Szépirodalom
BETHLEN NAPTAR 93 itthon volt, hogy ne kelljen a szerzőnek szégyenkezve a hóna alatt árulni könyvét, pirulva házalni vele. Az olvasóközönséget az íróknak kell megteremteni, a könyvet nekik kell megszerettetni, ennek azonban nagy és százszorosán nehéz feltétele van: az irodalom munkásainak igaz egyetértése és egymásnak őszinte megbecsülése. Roppant felelősség nyugszik az amerikai írók és költők, szerkesztők vállán, mert tőlük függ jelentős részben, hogy meddig fog lobogni a magyar szellem lángja, meddig zeng a magyar szó Amerika földjén. Lehet, hogy áttörhetetlen fala van a szellemi közönynek, de akkor is fel kell sorakozniok a harcra, és meg kell kísérelniök minden erőfeszítéssel a győzelmet. Vagy igaz, amit minden amerikai magyar iró és költő hirdet, hogy t. i. szent láng lobog a lelkében, vagy magasra lobbanó gyertyafény csak az ihlete. Amint Erdély irodalma sem maradt pusztán otthoni ébresztője fáradt és fájó telkeknek, de lett megtermékenyítője az egyetemes magyar szellemnek is, s diadallal átlépett az anyaországba is, így kell hazaérkeznie az óhazába Amerika magyar irodalmának is. Hisszük és valljuk, hogy ha átütő erővel feltámad, megindul ez az irodalom, ha művelői egy emberként állnak munkába, akkor csodát teremthetnek. Ezt a csodát meg kell kísérelniük, Isten és ember előtt tartoznak ezzel az erőfeszítéssel. Az író és költő sorsa küldetés. Ha ezt nem vállalja, akkor vagy kontár, vagy szemfényvesztő. Ha magyar Amerika költői és írói mindent megtettek, s a közönyt megtörni nem tudták, csak akkor állhatnak tiszta lelkiismerettel Isten elé, hogy felmentést kérjenek. Amerika mérhetetlen területén, a nagy idegenben, egyenként szerte tilinkózó magyar költők, mesélő, elmélkedő írók, ha össze nem fognak, úgy járnak, mint magános fa a nagy viharban: útszélre vágja őket a szél ereje, könyveiket pedig elborítja a feledés homokja. Meg kell azonban változnia az óhazai magatartásnak is az amerikai magyar irodalom irányában. Nemcsak a háború befejezése óta érkezett tetemes anyagi segítség, s megtapasztalt testvéri áldozatkészség, tehát a hála kötelez bennünket, hanem annak felismerése is, hogy odaát olyan értékes irodalom fejlődött, amit épen úgy magunkhoz kell ölelnünk, mint annak idején az erdélyit. El kell jönnie annak az időnek, amikor Arany János nevének, epikájának említésére tanár és diák előtt Szabó László költői arca is megjelenik, amikor az óhazai olvasó Vörösmarty lírájának robosztus erejét, Petőfi lelkének zengő kitárulását újból szemléli Szabó László költészetében, amikor majd Babits Mihály Reményi Józseffel, Tarnócy Árpád Kosztolányi Dezsővel vagy Tóth Árpáddal, Gondos Sándor Mikszáth Kálmánnal versenyez az olvasó szívének meghódításában, amikor az óhazai iro
