Bethlen Naptár, 1949 (Ligonier)
Kovács István: A mi otthonunk
76 BETHLEN NAPTAR A MI OTTHONUNK Irta: Kovács István, presbiter, Chicago, III. Istennek jóvoltából elértem azt az időt is, hogy feleségemmel együtt meglátogattuk a ligonieri Bethlen Otthont 1948 Julius hó 4-én. Chicagótól Pittsburghig gyors vonaton utaztunk, de Pittsburghtól Latrobeig a Pennsylvania vasútvonalon éppen olyan formán haladtunk, mint Magyarországon szoktak a vonatok haladni. A csendes utazástól és a kopár kőszikláktól teljesen elment a kedvünk. Latrobeból Ligonierig taxin utaztunk. Itten már úgy érezte magát a feleségem, mintha Máramaros megyében Yisken, az erdélyi havasok mozdulatlan fennségében, a vadregényes erdőben jártunk volna. A gyönyörű erdőségek között utunk egyenesen a Fort Ligonier Szállóba vitt, ahol gyönyörű szép szobában telepedtünk le. Rendbe szedtük magunkat és egyenesen az Árvaházhoz sétáltunk, ahol már Nt. Kecskeméthy József igazgató és kedves neje vártak reánk. Azt a meleg fogadtatást, amiben az igazgató-lelkész ur és a Nagy tiszteletű Asszony részesitettek, azt leirni nem lehet. Rövid beszélgetés után vacsorára szólt a csengő. Láttuk és együtt vacsoráztunk a gyermekek családjával. A gyermekekkel imádkoztunk és énekeltünk. Nincsen ott külömbség sem árva, sem az igazgató gyermekei között. Vacsora után csókkal köszönnek el a nevelő anyjuk és apjuktól. Mindegyik tudja a rendet. Boldogság és öröm tölti el a szivünket, hogy személyesen volt alkalmunk mindezeket tapasztalni. Másnap, pénteken délután egy kis városi szemlét tartottunk. Gyönyörű hely ez a Ligonier. A feleségem annyira megszerette, hogy hajlandó volna oda költözni egy kis boldog otthonba. Látogatás az Aggmenházban: Julius 3-án, szombaton reggel elindultunk az Öregek Otthonát is meglátogatni. Bizony elég nehéz volt már nekünk gyalog a Móriah hegyére felmenni, de ez volt a kedvünk, hogy mindent lássunk személyesen. Először is a konyhába léptünk be, mert ottan láttuk a nagy sürgést-forgást, ahol Nt. Mircse Sándorné, az aggmenházi felügyelő neje fogadott bennünket nagy szeretettel és felvitt a nagy fogadó terembe. Ott találkoztunk Nt. Harsányi Sándorral és kedves nővérével, Nt. özv. Révész Mihálynéval. Nagyon jól esett elbeszélgetni Nt. Harsányival a régi jó időkről, megemlékezve a 45 év előtti találkozásunkról, amikor a homesteadi református templomot kezdték épiteni. Megemlékeztünk 1905 Március haváról, amikor Nt. Harsányi keresztelte az elsőszülött kisleányomat. Hej, mondogattuk, akkor még a lelkészek legtöbbször csak gyalog jártak bányásztelepekre sárba, vizbe és úgy szedegették össze a kivándorolt magyarokat, szorgalmasan gyűjtögetve az egyházta