Bethlen Naptár, 1949 (Ligonier)
Igazgatói jelentés Otthonunk elmult négy évi munkálkodásáról (1944-1947)
32 BETHLEN NAPTÁR árva és öreg gondozásunk, keresztyén sáfárságunk négyéves munkájáról számoltunk be, Isten és emberek előtt. Ha múltúnkhoz méltóan emlékeztünk, ha szebb jövőben bizva fajtánk és hitünk iránti szeretettel hathatósan imádkoztunk, ha keresztyéni sáfárkodásunkról beszámolva Isten és emberek előtt kedvességben, jó gyümölcsöket felmutatva állhattunk meg, legyen áldott az Ur neve, aki a nevezetes határkőhöz elsegitett bennünket! Alábbi jelentésemet, amely a Bethlen Otthonban konvenciótól-konvencióig — az utóbbi négy év alatt — lefolyt életet és eseményeket s igy a szabályok értelmében részemről e naptárba közlendő 1947-es év történéseit is magában foglalja, nagy gyűlésünk előtt már felolvastam. De úgy érzem, hogy a mi ligonieri szeretetmunkánkról ott adott beszámolómat, Egyesületünk nagy családján kivül egyházaink népével, lelkipásztorainkkal, árváink és öregeink minden jóakarójával, Bethlen Naptárunk olvasótáborával is közölnöm kell. Mindezeknek a testvéreinknek is szeretettel számolok hát be az általuk segitett munkáról abban a reményben, hogy jelentésem megérezteti és hathatósan bebizonyítja számukra, hogy segitő szeretetük melegét nem hiába sugároztatták, áldozatukat jó helyre adták, mert a jó szívek adományai a segítésre szorulók életében örömöt hoztak, gyógyítottak, vigasztaltak, bátorítottak, testi és lelki táplálékot szereztek, áldott gyümölcsöket teremtek. Remélem továbbá, hogy az alábbi beszámoló a bizonyságtétel mellett a testvérszeretet további gyakorlására, Bethlen Otthonunk és gondviseltjei jövőbeni segítésére kérő és buzdító felhívás lesz mindazoknak, akik ezt érdeklődéssel olyan jószivvel olvassák, mint amilyennel ez számukra Íratott. Szereieímunkánk célja kezdettől fogva és az elmúlt 4 év alatt is az volt, hogy a Bethlen Otthonban gondoskodjunk elsősorban az egyesületi tagok árvái, félárvái, vagy gondozás nélkül maradt gyermekeiről és lehetőség szerint ezeken kivül a magyar református egyházaink és támogatóink által beajánlott hasonló sorsra jutott magyar református gyermekekről. Aggmenházi szeretetmunkánk célja pedig az volt, hogy gondot viseljünk elsősorban az Egyesületünk olyan elöregedett tagjairól, akik gondviselő nélkül maradtak, azután és lehetőség szerint olyan elöregedett, egyházainkból, vagy adakozóink sorából felvételt kérő magyar testvéreinkről, akik nem egyesületi tagok ugyan, de akiknek kezében eltörött a kenyérnek botja és test vér segítésre szorultak. E nemes cél elérését úgy a gyermekek, mint az öregek esetében felvételi kérvényeik alapján az Otthon Felügyelő Bizottsága, vagy a Vezértestület jóváhagyásával a szülőkkel, gyámokkal, az
