Bethlen Naptár, 1949 (Ligonier)

II. A Presbyterian Church in the U. S. kebelébe tartozó magyar egyházközségek

216 BETHLEN NAPTÁR Az elmúlt évi nevezetesebb egyházi események voltak: az óhazai nyomorgók segítése, nagyobb összegű pénzadomány és több száz csomag átküldése, Ifjak Vasárnapja és Anyák napja megünneplése. Caldwe’.l, N. J. Ez a kis egyház már 35 éves múltra tekint vissza. A hitéhez és egyházához hü, de kis számú református­­ság ebben a szép fekvésű és jómódú kis városkában, sohasem tudott állandó lelkészt tartani. De lelkiszolgálásban mindig volt része, mert a bloomfieldi Fó'iskola szomszédságában van és a lelkészi pályára készülő diákok részéről állandó kiszolgá­lást nyert. Sok, kedves diák-emlékek bölcsője és ringatója ez a ma is diákok által szolgált kis gyülekezet, amely időnként a Bethlen Otthont is jószivvel pártfogolja. Eiizabslh, N. J. Az egyház az 1920-as években alakult. Azóta lelkészeik voltak: Szathmáry Bertalan, György Árpád, Parragh Dezső és ismét György Árpád. Jelenlegi lelkészük Bogár Károly, aki 1947-től szolgálja a gyülekezetei. Az egy­ház buzgó Nőegylete nemrégen ünnepelte 20 éves jubileumát, amikor a lelkész szép emlékkönyvet adott ki, amelyben meg­­örökitette a nőegylet alakulásának és munkálkodásának rövid történetét és érdemeit. Az egyházi munkában hü segítőtársa a lelkésznek a felesége, szül. Dókus Erzsiké, néhai Dókus Gábor volt south norwalki lelkész leánya. A lelkészpárnak két gyer­meke van. A franklini, N. J. ref. egyház presbitériuma

Next

/
Thumbnails
Contents