Bethlen Naptár, 1949 (Ligonier)
I. Az Evangelical and Reformed Church kebelébe tartozó magyar egyházközségek
156 BETHLEN NAPTÁR A Kálvin János Egyház temploma, Trenton, N. J. Woodbridge, N. J. Itt az egyházi szervezkedés 1903 táján kezdődött. Minthogy nem volt elég egyháztagság ahoz, hogy önálló egyházat létesítsenek, ezért először egész körzetbe kapcsolták bele Woodbridge, Carteret, South River, sőt Perth Amboy magyar reformátusságát is. Mire ez a közösség mint első lelkészt, Vajó Sándort 1903-ban kihozatta, a perth amboyiak kiváltak a közösségből. A szomszédos csoportok anyaegyházzá alakulása után a woodbridgeiek temploma 1906-ban épült fel. Lelkészek voltak: Vajó Sándor, Fazekas Sándor, Csépke István, Kovács Ferenc, Hunyadi László, Egry László. A jelenlegi lelkész: Kecskeméthy László. Az elmúlt év kiemelkedő eseményei voltak: a gyülekezet által beszerzett uj orgona szentelési ünnepe, valamint a lelkész beiktatása. Az orgona szentelési ünnepély előtt szorgalmas nők és férfiak a templom belsejét átalakították és uj térítőkkel látták el. Nyár folyamán presbitérium tagjai befestették a templom körüli kerítéseket, a lelkészlak elé dróttal bevont verandát építettek és a templom elé hirdető táblát helyeztek. Újjá szervezkedett az Ifjúsági Egylet és hivatalosan csatlakozott az országos Christian Endeavor szervezethez. A környékbeli kerületi ifjúsági konferencia woodbridgei egyházban tartatott meg.