Bethlen Naptár, 1949 (Ligonier)

I. Az Evangelical and Reformed Church kebelébe tartozó magyar egyházközségek

152 BETHLEN NAPTÁR Nt. Rácz Győző (Passaic) egyházkerületi elnök Passaic, N. J. Ez a félszázados évfordulóját megért virágzó egy­ház 1896-ban alakult, mint a new yorki egyház leányegyháza. Deme­ter Bertalan lelkész szervezte anyaegyházzá s miután ő vissza­tért Magyarországba, első rendes lelkészének Kuthy Elemért hivta meg a gyülekezet. Ő utána lelké­szei voltak még Thegze László, Kecskeméthy József. Jelenlegi lel­késze Rácz Győző, a Magyar Egy­házkerület elnöke, aki Szabolcs­­megye, Tiszabezdéden született, iskoláit Kisvárdán, Debrecenben, Budapesten és Bloomfielden vé­gezte. Lelkésszé szentelése 1929- ben történt. Felesége, szül. Nagy Irma, két gyermekük van, Gab­riella és Ernő. Perth Amboy, N. J. Az itteni gyülekezet a Kálvin János Ma­gyar Ref. Egyház nevet viseli. Ala­kult 1929-ben. Alapitó lelkésze volt Tukács György. Az egyház alakulása esztendejében azonnal templom épitéshez fogott, amelyet, mint a keleti egyházak egyik leg­szebb templomát, 1930 julius 4-én szenteltek fel. A gyülekezet lelké­szei voltak: Tukacs György, Szabó Antal két Ízben, Kerekes János és Hartó András. Jelenlegi lelkészük Szathmáry Bertalan, aki Abauj­­megye Szikszón született 1902 jú­nius 5-én. Iskoláit az óhazában kezdte és itt Amerikában Bloom­fielden folytatta és végezte be. 1927-ben szenteltetett lelkésszé a Newark Presbytery által. Nősült 1932-ben, felesége Andorkó Maris­ka. Négy szép gyermekük van: Magdaléna, Irma, Bertalan és Sá­rika. Nevezetesebb események vol-Nt. Szathmáry Bertalan

Next

/
Thumbnails
Contents