Bethlen Naptár, 1949 (Ligonier)
I. Az Evangelical and Reformed Church kebelébe tartozó magyar egyházközségek
146 BETHLEN NAPTÁR összes épületeibe olaj fűtés beszerelése és a templom átalakítási munkálatainak befejezése. Bridgeport, Conn. (Laurel Ave.) Ez a Bridgeporti, Conn, és Vidéki Magyar Ev. és Ref. Egyház néven ismert és magának nagy nevet szerzett szép gyülekezet, 1904 november 25-én alakult. Alapitó lelkésze a Magyarországon és Amerikában is jólismert és szeretett néhai Komjáthy Ernő’ volt. Az egyház első temploma a megalakulás után nemsokára megépült. Jelenlegi, negyed millió dollárba került és Amerika legszebb magyar református templomának épült uj templomát 1946 december 8-án szentelték fel. Az alapitó lelkész mellett segédlelkészei voltak a gyülekezetnek Nagy Ferenc, Mircse Sándor, Böszörményi M. István, Kecskeméthy József. Jelenlegi lelkésze a gyülekezetnek: Böszörményi M. István, aki Miskolcon született 1901 julius 5. Iskoláit végezte: Tokaj, Pécs, Munkács, Miskolc, Bloomfield, Lancaster, New Haven (Yale) és Szeged. Lelkésszé szentelése 1925 junius 28-án történt. 1927-ben nősült, felesége szül. Komjáthy I. Lilla. Gyermekeik: Éva, ifj. István és Kornélia. Nt. Böszörményi M. István Bridgeport, Conn. Konfirmáltak csoportja, Bethlehem, Pa. — Dr. Bodó Károly, lelkész