Bethlen Naptár, 1949 (Ligonier)
Sokak segítője a mi legnagyobb jótevőnk…
BETHLEN NAPTÁR 135 SIR A MESSZI FÖLD És mentek ők, biz’mentek nyugatra, füstös édenbe, pénzes édenbe. Elindultak, mint kik csillagokra emlékezhettek, friss illatokra, nyomukban vala nappal, éjente. És jöttek ők, mint akik rabságból szabadultak, a viharzó mélyből. Úgy szöktek ki az ősi csapdából, mint költő lelke az árvaságból, mint reménység a fekete éjből. És jöttek ők, a múlttal szakitok, tiz, húsz, sőt hatvan éve im’annak. Ifjak és vének, békét áhitók, távol álmokat céllal csábitók, kik múltat nem, csak jövőt ringatnak. És várta őket üzlet, gyár, bánya, és átremegett rajtuk az uj lét. És otthont leltek. Őket ne szánja senki, s ha puszta sorsuk magánya, könnyebb teher ez, mintha a hon vét. Ám mi veri fel éltük nyugalmát? Mily gyász sebezi a jelent, mily hir? Feléjük bolyong minden tűnt dalnak honvágya, bezzeg szivet markolnak a vad keservek, a messzi föld sir. A messzi föld sir, éhes, társtalan, s kik régen jöttek, régen, bizony régen, felfülelnek s az eddig vágytalan végzetben szinek ébren, tárgytalan a múlt bűne, mint felhő a kék égen. És megy a szív, a magyar szív haza, átkot enyhítő áldások igéje. És útra kél a jóság utasa, int neki, int a hűség tavasza, ilyen e bús magyar idők regéje. Reményi József.
