Bethlen Naptár, 1949 (Ligonier)
Szépirodalom
BETHLEN NAPTÁR 107 Ki halt meg itt a Fehér Házban? Egy testőrtói remegve kérdem, Az Elnök! így cseng válaszában, S e hangra megroggyan a térdem, Akit orvúl lemészároltak! És most siratják élők, holtak. E szóra a rettentő búnak Gyász-vihara egekig zajlott, Niagaraként törtek útat A szívrepesztő síró hangok. Ez lelkemet úgy felkavarta, Azóta nincs percnyi nyugalma.” Lehajtotta fejét az Elnök, Merőn nézett lába elébe, A halál az ablakra feljött, Mindenkit megdöbbentett réme ... Pár nap múlva színházi tájon, Beteljesült a szörnyű álom. A KÉS DALOL Jó álmodni, becsukva, Öröm nekem, ha dolgos a meleg mellényzsebben, kezébe vesz a varga; hol nem háborgat gyermek, ha kard lehetek: munkás sem gyilkoskedvü ember. hétköznapoknak kardja. Jó ragyogni, kinyílva, vidám napot tükrözve s forró, szerelmes kézben szívet vésni fatörzsbe. Öröm, ha gondos asszony vajat ken velem lágyan; öröm dúskálni édes gyümölcsök friss húsában; Öröm rózsákat nyesni, de legnagyobb öröme akkor van a szívemnek, ha rongyos éhezőnek velem kenyeret szelnek. míg elborít az illat és ceruzát hegyezni, amivel verset írnak. Bódás János.
