Bethlen Naptár, 1948 (Ligonier)
Szépirodalom
86 BETHLEN NAPTÁR Zsuzsika azé legyen, aki felé a bot vastagabb vége esik, mikor én ezt felhajitom. Ha Mózes Áron felé, akkor a Mózes Ároné, ha Dénes Ambrus felé, akkor Dénes Ambrusé. Figyeljen tehát ide minden atyámfia, de figyeljen Korondy Zsuzsika is, mert az ő boldogsága forog a sors kockáján. Azután feldobta a sorsbotot, amely úgy pergett a levegőben, mintha forgószél pergett volna s háromszor egymásután vastagabb végével esett Dénes Ambrus felé. így tehát a dolog rendben lett volna, a sors döntését mindenki tudomásul vette és fűszerezte vele a húsvéti ebéd áldásos hangulatát. Csak Mózes Áron, a lófő székely gyereket forgatta ki lelki békéjéből a kegyetlen sors, ő nem ment el a vigbeszédü néppel, hanem, amikor végzett vele a sors, szó nélkül visszasietett a templomba, beleroskadt a legelső padba, feje lebillent a pad karfájára és hangosan ezt mondta: — Ha tebenned nem hinnék ilyen nagyon, jóságos Isten, majd tudnám én, hogyan reparáljam ki a sors akaratát. Azután, mint a harangszó mesélte a faluban, a kis templom csöndjén gyászos zokogás csengett át. Mózes Áron, a lófő székely fiú, aki másidővel rövidnyelü fejszével szokott fiatal medvére lesni a havason, sirt egész délidő alatt, mint egy ügyetlenkedő kisgyerek.