Bethlen Naptár, 1948 (Ligonier)

Az egyház hajójában… - III. Független Amerikai Magyar Református Egyház

BETHLEN NAPTÁR 217 tolás, ha csak lehetséges, döntés tárgyává. A többi nem uj. Az köztudomású és történelmi tény, hogy a Független Egyház min­dig fájlalta az egység hiányát és mindig óhajtotta a magyar re­formátus lelkiismeretet a lehető legteljesebben kielégítő egység létrejöttét. Nyugodtan jelenthetem, hogy most is óhajtja. Ugyan­ekkor azonban azt is üzeni a többi testvéreknek, hogy ne csak a függetlenekre várjanak, hanem az egységre törekvésbe magukat is foglalják be és velünk együtt ők is tusakodjanak érte. Szent tusakodással. Több mondanivalónk nincs. Gyülekezeteink sorra szedésére, fényképek, stb. összegyűjtésére nem rendelkezünk idővel. Ezt lelkipásztoraink egyéni tetszésére bízzuk. A szerkesztő Bethlen Otthon-i igazgató testvér pedig, ha gyülekezeti beszámolók ér­keznének be, azoknak e mellé az irás mellé csoportosítására kér­jük. Adjon Isten boldog uj esztendőt az amerikai magyar refor­­mátusságnak, az Isten fiainak békességére vágyakozó egész világnak! Dr. Vincze Károly, főesperes. Trenton, N. J. Nt. Beky Zoltán esperes-lelkész jelentése: Az amerikai magyar reformátusság egyik lgerégibb és legna­gyobb egyháza a Trentoni Független Református Egyház öröm ünnepet ült a múlt évben, amikor egyházi és világi ünnepségek elégette adósság levelét. Ezelőtt 16 esztendővel ez az egyház egy olyan vállalkozása kezdett, ami még a legmerészebbek előtt is lehetetlennek látszott. Az egyház lelkésze egy olyan egyháztársa­dalmi épület megépítését vette tervbe, ahol az egyházi élet min­den szerve otthonra talál. Két évig kitartó munka után megépült a minden tekintetben legmodernebb, Y. M. C. A.-vei vetekedő egyháztársadalmi épület a Kultur Palota, melynek első emeletén modern iskola termek, tanács terem, külön termek remekül be­rendezve Nőegyletnek és Ifjúsági Egyleteknek. Második emeleten egy olyan díszes auditorium, színpaddal, amely a város legdisze-

Next

/
Thumbnails
Contents