Bethlen Naptár, 1948 (Ligonier)
Az egyház hajójában… - I. Az Evangelical and Reformed Church kebelébe tartozó magyar egyházközségek
BETHLEN NAPTÁR 171 11. Trenton, N. J. Az egyházmegye sok küzdelmen átment kis gyülekezete ez, amely az elmúlt évben szintén uj lelkészt választott, Koncz Ferenc volt poughkeepsiei lelkész személyében. Az uj pásztor és kicsi gyülekezete együtt munkálkodására kérjük Isten áldását azon örömünk kifejezése mellett, hogy a Bethlen Otthon árvái és öregei gondozásához, a testvérsegités munkáját az elmúlt évben ez a gyülekezet is elkezdette uj pásztora vezetése alatt. Nt. Kecskeméthy László woodbridgei, N. J. lelkész 12. Woodbridge, N. J. A gyülekezetét 1903-ban szervezte Nt. Kuthy Zoltán. Első állandó lelkésze Vajó Sándor volt. Jelenlegi templomát 1906-ban, Kozma József lelkész szolgálata idejében építették. Utána Fazekas Sándor és Csépke István szolgálták a gyülekezetét. 1928-ban, Kovács Ferenc idejében épitették az iskolát. 1937-től 1945-ig Hunyady László és Egry László vezette a gyülekezetei s az utóbbinak a pásztorsága alatt épitették a lelkészlakást. Jelenlegi lelkésze Kecskeméthy László. A gyülekezet főgondnoka Péntek Imre, gondnoka Bodnár István, jegyzője Rácz István, pénztárnoka Kötélverő István, ellenőrei pedig Simon István és Varga Albert. A Nőegylet elnöknője Rozmán Mihályné, a Lorántffy Zsuzsanna Női Kör elnöke Busa Andrásné, az Ifjúsági Egyesület vezetője Kelemen István, a vasárnapi iskola felügyelője Katona Ilonka s az énekkar vezetője Lakatos Borbála. A vasárnapi iskola tisztviselői és tanitói Kötélverő István, Magyar Ma