Bethlen Naptár, 1948 (Ligonier)
Bethlen Otthonunk ügyeiről
BETHLEN NAPTAR 153 ELSŐ UTAM LIGONIERBA — SZERETETFALVÁRA Irta: Bónis Béla Dániel. A nagy fejedelemnek, I. Rákóczy Györgynek volt drága jelmondata a Rómabeliekhez irt levél 9. efjezetének 16 verse: “Nem azé, aki akarja, sem nem azé, aki fut, hanem a könyörülé Istené”. Erre az Igére emlékezem soraim írásánál, mert valóban az Ur különös kegyelme volt, hogy amerikai utam és életem első mérföldkövére Ligonier nevét Írhatom. Nem gondoltam volna valaha is Genfben, de meg Toledóban sem, mikor az 1947-es Bethlen Naptárt forgattam nagy érdeklődéssel és örömmel első tájékozódás céljából hogy alig három héttel Amerikába megérkezésem után megihletődött szívvel láthatom majd mindazt miről a ligonieri szeretetmunkások írtak, meg minden látogatójuk: egy kies fekvésű pennsylvaniai városkát, mely ugyan a Ligonier nevét viseli, de amelyet én pár napos ott tartózkodásom után “Szeretetfalvának” kereszteltem el. Ugyanis mi más teremthette volna meg Isten segítségével azokat az intézményeinket, melyekre egész amerikai református magyarságunk küszkén tekinthet, ha nem az áldozatteljes szeretet? S mi biztosíthatja legjobban a jövőjét is, ha nem azoknak a testvéreinknek az irgalmas samaritánuséhoz hasonló önzetlen gondoskodása és munkája, kik megértették, hogy Isten az ő szivüket is egy tégladarabként akarja beépíteni a Bethlen Otthon jövőjébe. Ligonieri utamnak tulajdonképpeni célja az volt, hogy résztvegyek az ott évenként rendezett presbiteri és lelkészkonferencián. Meg akartam ismerkedni szolgatársaimmal és jövendő munkatársaimmal. Gyűlésükön keresztül bepillantást kívántam nyerni abba a jövőt építő munkába, mely éleszgeti a tüzeket hitünk oltárain és hü sáfárkodás akar lenni az ősöktől kapott örökség kezelésében. Nem akarom itt részletezni 1947 szeptember első hetének számomra érdekes, igen tanulságos és sok elismerést érdemlő programját. Ezt arra illetekésebbek itt, vagy máshol már megtették. Inkább személyes tapasztalatokat óhajtok összegezni, egy másik világrészből ide cseppent ember közvetlen benyomásait, ahogy lelkem fényképén azokat lerögzítettem. Már megérkezésemkor szembetűnt az a szívélyes, baráti légkör, mely leolvasható volt a jelenlevők arcáról. Úgy mozgott, beszélt mindenki, mintha otthon lett volna. A kényelmes, tiszta,
