Bethlen Naptár, 1948 (Ligonier)

Bethlen Otthonunk ügyeiről

BETHLEN NAPTÁR 141 hogy uj gazdánkkal a szükséges élelmi cikkek kitermelésén felül gazdaságunkból még több hasznot is kivehetünk. A gazdasági épületeken és általában a farmon végzett javítások és beruházá­sokról a többiekkel együtt jelentésemben később számolok be. BÁNYÁNKRÓL: Már ezt megelőző félévi jelentésemben beszámoltam arról, hogy szénbányánkat még 1946 elején bérbe adtuk. Bányákból lát­tuk el eddig szénszükségletünket úgy, hogy bányászokat tartottunk és fizettünk. A háború alatt azonban rá jöttünk arra, hogy az igy kitermelt szén csaknem annyiba került, mintha vásároltuk volna s emellett a bányász-strike-ok miatt sokszor szénhiánynak és sok kellemetlenségnek voltunk kitéve. A ráfizetés és a kellemetlensé­gek elkerülése végett Felügyelő Bizottságunk miután megfelelő bérlő jelentkezett, bányánkat öt évre bérbe adta és olyan szerző­dést kötött a bérlővel, hogy minden tonna kibányászott szénért az Intézet készpénzt kap s a bánya rendben tartásáért is a bérlő felelős. PÉNZTÁRI KIMUTATÁS I. Bevételek 1946-ban a két Alapon. a., Adományokból Református Egyesülettől járulék ..................................$20,897.30 Egyházi adományok ......................................................... 13,248.98 Testületek és egyének adományai .................................. 4,228.29 Adományok az Építési Alapon ...................................... 3,313.63 Összes bevétel adományokból ................................ 41,688.20 b. , Ellátási dijak és letétek Gyermekektől ................................................................. 5,213.63 Öregektől ......................................................................... 4,999.36 c. , Farmi termékekből, eladásnál .................................... 1,147.38 Farmi termékekből, vendégek ellátásánál ....................... 1,795.48 d. , Naptár hirdetésekből ...................................................... 1,902.20 Naptár példányokból ......................................................... 2,608.40 e. , Háztörlesztésből ...................................... 480.00 f. , Biztosítási dividendek és betegsegélyekből .............. 202.29 g. , Bánya bérletből ................................................................ 764.43 h. , Vegyes bevételek ............ 297.21 Tiszta bevétel 61,098.59

Next

/
Thumbnails
Contents