Bethlen Naptár, 1948 (Ligonier)
Református Egyesületünk ügyeiről
122 BETHLEN NAPTÁR MÁRCIUS IDUSÁN Forrjon a szív, dobbanjon meg a kebel, Hő imáját, dics-himnuszát zengje el, Ünnepelje meg a nemzet e napot, Melyen egykor vakító láng gyúladott, Mely az égig fölcsapott. Zendűljön a tárogató, harsona, Messze földre dörögje és harsogja: Virul a hon, széttörte a rabláncot, Szabaddá lett s bár a villám cikázott, Mégis hősen megállóit. A vészt, vihart, fergeteget nem nézte, Büszkén nézett a halálnak szemébe, Rengett a föld, csattogtak a fegyverek, Buzdították az ősi nagy szellemek: “Győzelemre honvédek!” S ment a honvéd, magyar honvéd, előre, Az élete nem volt becsben előtte, Szent szabadság! te utánad sóvárgott, Szétszaggatá s földhöz vágta a láncot, Csakúgy csörgött, szikrázott. Mit a háromszinü zászló hirdetett: Szabad hazát, jogot mégis nyerhetett, Nem pezsdült fel az ősi vér hiába, A szabadság fényes egét meglátta, Mert igáját lezárta. Szent esküje visszhangott az ormokon, Befogadta szüle, testvér, férj, rokon; — Óh, hisz’ e nép nem tűri a rabigát S ha önkény jön, ma is bátran fölkiált: “Szabadságot vagy halált!’’ Ez a nemzet esküjéhez hü marad, Sírjában is megfordul, ha nem szabad, Míg magyar él: a szabadság szikrája Lángra lobban, a zsarnok ha igázza, S lesz független hazája.
