Bethlen Naptár, 1947 (Ligonier)

Kovách Dezső: A jószívű adakozó

90 BETHLEN NAPTAR — Jaj, de jól teccet tenni. Úgy örülök, hogy ki se mond­hatom. Csak azt sajnálom, hogy az uram nincs itthon. Pityókát szednek a réten. Mari! Hozz csak egy széket a nagytiszte­­letü urnák! — Sohse fáradj leányom. Jó lesz itt ezen a tuskón is, — mondom az eladónak. Leülök a fatuskóra és rágyúj­tok. Beszédbe elegyedünk. Azaz csak ő beszél. Én hallgatom. Úgy gondolja, hogy én beszél­hetek vasárnap eleget. Domo­­kosné roppant szeret beszélni. Elmondja, hogy már négy nap­ja lekvárt főz. Hogy rengetek sok “fuszulykát”, céklát, pa­radicsomot, vöröskáposztát és uborkát tett el télére. Aztán felsorolja, hogy még mennyi mindent szeretne eltenni. Én csak bóllingatok.- Néha, amig megtörli kötényével az arcát, beillesztek szavai közé egy-egy dicsérő szót. És ez tetszik neki, Mert egy kicsit hiú is, aztán igy szól hozzám: —• Bárcsak az uram is be­látná, hogy mennyit dolgozom. De ü azt mondja, hogy a házi munka nem munka. — Talán csak viccel, — vá­gok gyorsan szavába. — Nem ü kirem. Ü mindig komojan beszil, mint a debre­ceni püspök. Szeretné látni nagytiszteletü ur, hogy mennyi mindent főztem már be? — Ha nem lenne terhére megmutatni. Széjjel néz a kertben. — Mari! Mari! — kiabál tor­­kaszakadtából. A leány kiugrik a pitvárból. — Hivott édesanyám? — és már szalad is. — Kavard ezt a szilvát. Csak igy lassan, ni! Vigyázz, hogy bele ne ej esd a kalányt, — s azzal a leány kezébe nyomja a nagy kanalat. A leány örömest dől neki a munkának. — Tessen gyünni! Úgy fut előttem, hogy alig birok utána menni. Pedig ő is elég kövér. Közben folyton be­szél, magyaráz, mutogat. A ba­romfi udvaron megyünk ke­resztül. Annyi ott a csirke, tyuk, kacsa és lúd, mint kert­ben a fűszál, Néhány önfejű pulyka is páváskodik köztük. Egyenesen a kamrába vezet. Ahogy belépek a homályos helységbe, fejemet egy nagy sonkába ütöm. A kalapom le­esik. Nehezen találom meg. — Tessen vigyázni! — mond­ja hadarva, miután megtörtént a dolog. Fölveszem a kalapomat s megállítom a hintázó sonkát. — A tizenkettőből már csak ez az egy van, — mondja saj­nálkozva. Tovább megyünk. — Ez itt paprika, — mutat a legalsó polcra. Az ott meggy. Abból nem sok termett az idén. Itt a fuszulyka, uborka, meg a befőttek. Paradicsomból is va­gyon egy kevés. Rosszul sike­rült. De hát elég lesz kettőnk­nek, mert a gyerekök nem igen szeretik. — Szép, nagyon szép! Elhi­szem, hogy sokat dolgozott, —

Next

/
Thumbnails
Contents