Bethlen Naptár, 1947 (Ligonier)
III. Független Amerikai Magyar Református Egyház
218 BETHLEN NAPTÁR gye alkotó tagjai is. Bár Borshy- Kerekes György egyesületi központi titkárral és Dr. Gerenday László volt leechburgi lelkészszel együtt csak bejegyzett tagja volt az egyházmegyének, nagy tudását és gazdag tapasztalatait mindenkor örömmel adta közösségünk szolgálatára. A Nyugati Egyházmegye gyülekezeteiről röviden a következő beszámolót adhatjuk: 1. McKeesport, Pa. Az egyházmegye legnépesebb gyülekezete és a független magyar református egyházi élet eszméjének tulajdonképpen utrainditója. Lelkésze: Ferenczy Pál, kinek McKeesportra történt megválasztásáról a személyi változásokról szóló részben már megemlékeztünk. Itt is meg kell azonban említenünk, hogy Várkonyi Miklós lemondása idején a gyülekezet nagyon szomorú állapotban volt. Az ifjúsági munka megszűnt, a vasárnapi iskolába mindössze 10-12 gyermek járt, a templomlátogatók száma lecsökkent s a lelkész lemondásától eltávozásáig éppencsak isteni tiszteletek voltak. Ferenczy Pál érkezésével azonban teljes erővel megindult a gyülekezeti élet s az egyháztagok bizonyságot tettek arról, hogy ismét méltóak igyekeznek lenni régi jónevükhöz, amelyet buzgó templomlátogatásukkal és szinte példanélküli áldozatkészégükkel szereztek meg. Legszembeötlőbben juttatták ez utóbbit kifejezésre az által, hogy uj lelkészek érkezése óta nemcsak hogy 3000 dollár körüli adósságukat letörlesztették, hanem tetemes összeget hoztak össze arra a templommal szomszédos ingatlanra, amelyet azóta megvásároltak. Már négy egyházi testületük van működőben s minden remény megvan arra, hogy a jó kezdet után hasonló folytatás fog következni és ismét vezető szerepet fog játszani az egyházmegye gyülekezetközi életében. 2. Duquesne, Pa. Lelkésze Szőke stván h. esperes. Ennek a gyülekezetnek van múltja, de van jövője is. Mióta az azelőtt egymásai hadakozó két gyülekezet eggyé lett, a békességes együttmunkálkodásnak és testvéri szeretetnek áldott gyümölcseit takarithatták be, nemcsak anyagi, hanem lelki téren is. Adósságukat azóta régen kifizették, sőt uj templomalapjukra már $6500.-tőkéjük is van. Iskolái — a szombati iskolát kivéve — szépen látogatottak s négy aktiv egyházi testületében intenziv munka folyik. Ezek között különösen dicséretre méltó tevékenységet fejt ki a 8 év óta fennálló u. n. Ifjú Házasok Baráti Köre, mely a gyülekezet vezetéséből is érezhetően kiveszi részét. A gyülekezet lélekszáma a p a p i r o n lévő adatok szerint az utóbbi két év alatt szaporulatot nem mutat ugyan, de annál inkább növekedett az aktiv egyháztagok s a templomlátogatók és urvacsorázók