Bethlen Naptár, 1946 (Ligonier)
Ötven év békében és háborúban
72 BETHLEN NAPTÁR hogy ennek a változásnak felismerése terén a Bethlen Otthon nem marad el az időtől, tehát ki tudja és ki fogja elégiteni a tényleges szükségletet. Változott a helyzet az öreg testvérek gondjaiban is. A fokozatosan kiterjesztett társadalmi, állami és üzemi nyugdíjazások rövidesen nagyobb számú testvérünket fogják érinteni. Ők már nem számíthatók majd azok közé, akik “gondozó nélkül maradtak” s igy kerülnek egyesületi ellátásba, mert hiszen esetleg házaspárok, akiknek gyermekeik is vannak, bizonyos nyugdíj jövedelmük is van, kívánkoznak a mi Bethlen Otthonunkba, ahol magyar keresztyén szellemet, társaságot s kevesebb gonddal biztosítható otthont nyerhetnek. Az ilyenekkel való törődés, felvételi lehetőségüknek biztosítása méltán sorolható azok közé a szükségletek közé, amiket a jövő, még pedig a közeli jövő fog kitermelni. Ezekkel a kérdésekkel számos más, mellék probléma és szükséglet függ össze. Hogy csak nehányat említsünk itt: a szervezői kar kiépítésével kapcsolatban megoldást kell találni a dijak begyűjtésének rendszeresítésére. A havi gyűlési kötelezettség ugyanis a régi formájában ma már nem állhat fenn. Nem, különösen olyan telepeken, vagy szórványokon, ahol alkalmas hely sincs, a távolságok is időt és pénzt emésztenek fel. A személyi kapcsolatok hiánya pedig fokozott sajtó- és rádió szolgálatokat igényel. Népünknek könyv-szükséglete is van, de könyvkiadó vállalatunk nincs. Tagságunk, szemben a múlt osztálykezelési rendszerével mind jobban igényli a személyi kezelés szükségét. Ez levelezési többlet-problémát jelent a központi hivatalok számára. Szüksége mutatkozik annak is, hogy nagyobb területi-egységek tagsága bizonyos rendszer szerint érdekeltethető legyen egyesületi ügyeinkben. Amig megfelelő sajtónk nincs, ez meg nem oldható. Tagjaink közül több mint kétezer teljesített a háború alatt katonai szolgálatot. Ezeket egyesületünkön belül egységbefoglalva lehetne legjobban szolgálni és egyben fokozott érdeklődésre vezetni egyetemes nagy ügyeink iránt. A tragikus helyzetbe szorított óhazai magyarság kétségtelenül tőlünk vár biztatást, reménységet s nagy mértékben anyagi segítséget is. Hangról kell gondoskodnunk, mely eljuthat hozzájuk, segítségről, mely felemelheti őket. Egy szóval: összekötő szolgálatra is be kell rendezkednünk, hogy történelmi hivatásunknak megfelelhessünk úgy Amerika, mint Európa felé. Tanulnunk kell a múltból, hogy a jövőt jól szolgálhassuk.
