Bethlen Naptár, 1946 (Ligonier)

III. Független Amerikai Magyar Református Egyház

228 BETHLEN NAPTÁR Az elhunyt emléke nem volt egy-két napra felujult futó hangu­lat. Indítást adott a temető ama részének rendbeszedésére is, mely a lelkipásztoroknak és közvetlen családtagjaiknak van fentartva. A Bethlen Otthonnal közösen pedig emlékkőt állíttatott az egyház az elhunyt sírja fölé. Júniustól novemberig húzódó óriási munka volt az egyház teme­tőjének a rendezése. Részleteiben nehezen leírható munka volt ez. Mereteit csak az tudhatná, aki hétről-hétre, napról-napra látná, mint változik át egy tábla nyers föld az Isten kertjévé. Évtizedek prédikálásánál több tanítást nyújt a keresztyén vallás legmélyebb igazságai és legvigasztalóbb re­ménységei felől egy ilyen munka és a vele járó költségek áldozatos vállalása. Az újjá alakult temető ujraszentelése szeptember 30-án ment végbe. Ugyanakkor történt a dr. Nánássy sírkövének és az el­esett katonák emlékkövének a fel­szentelése is, hét lelkipásztor köz­reműködésével Egy beteljesült régi vágyával lett gazdagabbá a gyülekezet. Hamarosan teljesült egy másik korábbi vágya is. Október 14-én vétettek hivatalos használatba a villanyos harangozó készülékek. Ezekre a hadi gyártásra áttérés előtt megtörtént a szerződés, de a leszállításra már csak a háború végével kerülhetett a sor. Közben itt is át kellett élni a három ha­ranghoz harangozót találás min­den keservét. Sokszor kényszerült harangozni maga a pap is, a taka­rítást pedig hónapokon át sorban végezték az egyház asszonyai, leá­nyai, elöljárói. A harangkötelek ettől is elriasztották a takarításra magára esetleg hajlamosokat. Ma könnyűség a harangozás. Ponto­san annyi, mint egy villanylámpát meggyujtani, vagy eloltani. Ez is két helyről intézhető: a templomi és lelkészi irodából. Ezt az újítást is sokért nem adná az amboyi egyház. Á hivatalos árvaházi nap már­cius 11-én volt. Ekkor mutatko­zott be és nyerte meg mindenek rokonszenvét az uj árvaházi igaz­gató. Ebben az egyházban azon­ban egész éven át jönnek be árva­házi adományok, koszorumegvál­­tások. A nyugtázás dolgában pe­dig önként eltekintenek az árva­házi naptárban közléstől. Tem­plomi hirdetés, árvaházi és helyi évkönyvi nyugtázás teljesen elég­séges. Nem költhető több idő és pénz egy-egy adományra, mint amennyi penny van benne. Az amboyiak szívesebben látnak az árvaházi naptárban épületes ol­vasmányokat, mint előzőleg már többszörösen megköszönt adomá­nyok újra nyugtázását. Közegy­házi megállapodás alapján az ár­vaházi igazgató évenkénti kijöve­teléhez sem ragaszkodnak. Az egyháztagok címjegyzékét biza­lommal beküldik és az árvaház közvetlenül adakozásra kérhet mindenkit, nem csak az árvaházi vasárnapon templomban lévőket. Junius 10-én a Rüggetlen Egy­ház keleti egyházmegyéjének fér­fi és női konferenciája volt ebben

Next

/
Thumbnails
Contents