Bethlen Naptár, 1946 (Ligonier)
II. A Presbyterian Church in the U. S. kebelébe tartozó magyar egyházközségek
220 BETHLEN NAPTÁR megnyerte a nép tetszését. Kilenc évi pásztorkodása után mondott le állásáról. Utána több pályázó közül Nt. Murányi Istvánt választotta meg a gyülekezet, aki 1938 szeptemberben foglalta el hivatalát. Vezetése alatt békesség és szorgalmas munka jellemzi a gyülekezeti életet. A munkaviszonyok megjavulásával az egyházi bevétel évről-évre gyarapodott és alkalom adatott beruházások eszközlésére. Első nagyszabású munka volt a templom és parókia összekötése, mely lelkészi irodát és uj konyhát is magában foglalta. A közös megértés sok uj dolgot lehetővé tett, igy az egyéni boritékrendszer és a minden vasárnapi angol istentiszteleti rész bevezetését. Az utóbbi szükséges volt, mert templomi gyülekezetünk kétharmada fiatalokból állott. A háború alatt 104 ifjúnk vonult be. Milyen reményteljes jövő áll még egy ilyen kisebb gyülekezet előtt is! A háború tartama alatt még több újítások is történtek: beszereztünk egy Hammond orgonát és a homsteadi Bischcoff testvérünk közreműködésével ajándék harangot kaptunk. Az elmúlt évben volt a legnagyobb kiadásunk is, amikor egy magyar festő művészi színekbe öltöztette a templom belsejét. Egyházunk a Redstone Presbyteryhez tartozik s még mindig élvezi a Misszió pénzbeli segítségét. Gyülekezetünk jelenleg 224 urvacsorázó tagot jelent, mig a lélekszám túlhaladja az 500-at. Baj azonban, hogy népünk szétszórtan él, mely a lelkészi látogatást megnehezíti, de szolgál ez mint felhívás is a lelkésznek és a presbitereknek, hogy teljesítsék Jézus parancsát: “Elmenvén tegyetek tanítványokká minden népeket!” Murányi István, lelkész. FARRELL, PA.-I MAGYAR PRESB. EGYHÁZ Mint egyik legrégibb egyházi szervezet, ez a gyülekezet 1944- ben ünnepelte fennállásának 40 éves jubileumát. A jelenlegi lelkész rendelkezésére álló s hiányos jegyzőkönyvek szerint az egyház 1904-ben alakult. Az első magyar református istentiszteletet Farrellben, illetve a Shenango völgyében Nt. dr. Kacziány Géza youngstowni lelkész tartotta. Később Nt. Hankó Gyula is tartott istentiszteleteket. —- A Shenango Presbytery 1903 szeptember 15-én tartott gyűlésén foglalkozik a magyar egyházi munka megindításának lehetőségével. A december hó 15-én tartott gyűlésén pedig megbízza Rev. T. W. Swant, hogy az egyházmegye képviseletében és a környéki magyar reformátusok közreműködésével rendes lelkipásztort keressen a serdülő gyülekezetnek. 1904 április elején meghívásra, mint a gyülekezet első lelkipásztora érkezett ki az óahzából Nt. Dömény Zoltán, aki állását április 15-én foglalta el. Egy évi itt munkálkodása után eltávozott s után Tiszt. Schodle Ádám theológus lett a hivek lelki gondozója, akit itt avatott fel az egyházme-