Bethlen Naptár, 1946 (Ligonier)
I. Az Evangelical and Reformed Church kebelébe tartozó magyar egyházközségek
BETHLEN NAPTÁR 209 szívvel” hozta adományát az Urnák. Nagy megrázkódtatás is érte a gyülekezetét: alapító és majdnem húsz év óta buzgón munkálkodó lelkipásztorának lemondása a félévi közgyűlésen. Sok kérés és könnyező szem jelezte, hogy nem volt hiábavaló e magvető munka. Közgyűlés a lelkészt egyhangúlag örökös tiszteletbeli lelkészévé választotta abban az esetben, ha ragaszkodnék lemondásához, aki megígérte, hogy az uj lelkész beköszönéséig továbbra is hűséggel fogja vezetni az egyház szent es nemes munkáját. Lelkész a magyar kolónia közös munkájában is mindig tevékenyen vesz részt. Jelenleg is első alelnöke a Magyar Segélyakcióban tömörült egyházak és egyletek közös nagybizottságának Los Angelesben. Nem csekély büszkeségünk, hogy e téren az egész országban vezetünk, s az első tízezer dollár gyógyszersegélyt is mi küldtük Budapestre. Ma már kb. harmincötezer dollárunk van e célra s rengeteg összecsomagolt ruhanemű. Isten vezérelje továbbra is az elsők között e legnyugatibb végvárunkat: Los Angelesi Magyar Református Sionunkat! Hady Albert, lelkipásztor, A fejedelem semmi egyéb, mint az állam első szolgája. — II. Frigyes • Fejedelem sohasem lesz törvényes okok híján, amelyekkel szószegését szépítheti. (Machiavelli) SAN BERNARDINO, CAL.-I MAGYAR REF. EGYHÁZ California legszebb és legegészségesebb völgyében, a narancsos ligetek közepén, az örök napsugár hazájában 1933 április 10-én megalakult a Magyar Református Egyház. Negyvenöt magyar gyűlt össze a Presbyteriánusok templomában, akik ösztönösen érezték, hogy keresztyén élet lehetetlenség az írás és az abban foglalt ősi egyetemes keresztyén tanok állandó tanulása nélkül. Ugyanakkor azt is érezték, hogy Isten után senki másra nem támaszkodhatnak, mint önmaguk áldozatkészségére és hűségére. Mert sem hitben, sem áldozatkészségben, sem önálóságra való rátermettségben nem állnak mögötte azoknak a népcsoportoknak, amelyek itt szabad Amerikában, a világ minden népének küzdőterén A San Bernardino, Cal.-i Református Templom. - Nt. Krisik Alajos, lelkész