Bethlen Naptár, 1946 (Ligonier)
Dr. Kalassay Sándor: Az árvaháztól a Bethlen Otthonig
22 BETHLEN NAPTÁR amely szerint az Árvaházat Niagara Fallshoz közel, tehát Buffalo közelében akarta megalapitani természetesen egy kicsi farmon, kis házzal s alig 12 gyermek befogadására alkalmas hellyel. Egy ilyen kis szerű árvaház fenntartására költségvetést is készitettek. Ez a költségvetés mindössze $2,208-ra rúgott. Mindenki érezte, hogy ez a tervezet olyan szükkörü, hogy nem alkalmas a nagy gondolatnak a megvalósitására. Az 1908-ik évi south bendi konvenció határozata szerint az Árvaház addig nem alapitható meg, mig erre a célra 10 ezer dollár nem lesz az Egyesület pénztárában. Sajnos, a konvenció nem intézkedett arról, hogy ez az összeg hogyan gyüj tessék össze. Eltelt tizenegy esztendő s még mindig csak a kezdet kezdetén állottunk. 1917-ben a Reformáció 400. évfordulója alkalmából, Köteles István, az Egyesület elnöke, engem kért fel arra, hogy mint árvaházi előadó vezessem a gyűjtést s tartsam ébren a nemes gondolatot. Vállaltam a munkát. Az elért eredmény azonban nem volt fényes. Lassan haladtunk előre. Bizonytalan volt a jövő. Az első világháború vihara felettünk zúgott s a fegyverek csörgése között nemcsak a múzsák alusznak, hanem a szeretet angyala is gyászruhában jár, Mikor újra felragyogott a békesség napja, Egyesületünk is megtartotta közgyűlését Buffaloban, N. Y., 1919-ben. Ezen a gyűlésen, mint árvaházi előadó, azt a javaslatot tettem, hogy az árvaházi alapra minden egyesületi tag havonként öt centet fizessen be. Ezt a zinditványt a közgyűlés egyhangúlag elfogadta. Ezzel megoldatott nemcsak az árvaház megalapításának, hanem fenntartásának kérdése is. Az Árvaház megalapítására sürgős szükség volt. A nagy influenza járványban apák, anyák költöztek át az örökkévalóságba s itt maradtak az árva gyermekek. Isten ezeket a megpróbáló időket választotta ki arra, hogy az amerikai magyarság kimenjen a jerichoi útra s irgalmas samaritánus gyanánt igyekezzék lehajolni a sérelmes szivekhez és bekötözni a sebeket. Miután a szükség nagy volt, arra törekedtem, hogy az árvaházat, ha ideiglenesen is, de nyissuk meg. Az első gondolat az volt, hogy bérelje ki az Egyesület a clevelandi üresen álló lutheránus szeretetházat. Csak miután ez nem sikerült, gondoltam arra, hogy más helyet keressünk. Ekkor került kezembe a “Presbyterian Banner” c. vallásos lap s ebben egy hirdetés Ligonierre hívta fel figyelmemet. Az Egyesület elnöke Kövér Sándor és Lengyel L. János, az Árvaház első erős pártfogója, felhívásomra kijöttek Ligonierbe s megnéz-
