Bethlen Naptár, 1945 (Ligonier)

Nagy Ferenc: Az Isten parancsolatai és az ember

80. OLDAL

BETHLEN NAPTÁR AZ 1945-IK ESZTENDŐRE

SZABÓ LÁSZLÓ!

A HITVALLŐ

Az újhit buzgó kezdetén

Élt egy pogány, kemény legény,

Kora vasizmú férfia.

Hazája ősi Szíria;

Csatában nála senki hösebb, Világon senki szebb, erősebb.

Mivel mindennek ellenállt,

Jónak és rossznak egyaránt.

Hol megfordult imitt-amott,

Ö REPROBUSZ nevet kapott;

E hős, kit a nép így keresztelt, Neve miatt meg se neheztelt.

Ha tornán megnyílt a porond,

A női szív majd megbomolt,

De megveté e szép nemet,

Asszonnyal ö nem vétkezett.

Mióta meghalt édes anyja,

Csak hősi tett lön gondolatja.

Nagy erőben nagyobbra nőtt,

De fájt, hogy más szolgálja őt,

Azon gondolkozott sokat,

Miként szolgáljon másokat,

Mert a szolgálat szent hevében Van az egyetlen földi érdem.

Föltette hát, olyat keres,

Ki szolgálatra érdemes,

Ki nála is erősb vitéz,

Kinek híre nagymesszi néz,

Kinek ő jár szolgálatában,

Mint árnyék az utas nyomában.

Sok keresés után talált Egy ilyen hírneves királyt,

Úgy nézte mint kincs-adományt,

Járta vele a tartományt...

De egy furcsa tünet gyakorta Türelméből a hőst kihozta.

Lovára mikor felszökött,

Emlegette az ördögöt,

Királya rá megremegett És mindig keresztet vetett.

Hahó! — kiált — király, te hős eb, Az Ördög nálad hát erősebb?

Faképnél hagyta, ment tovább, Megsarkantyúzta pej lovát,

Mint gyors vadász a nagy vadat,

Űzte, de nem sokra haladt,

Belefáradt űzésbe, lesbe,

Mert Ördögét NAPPAL kereste.

Tovább baktat fáradt lován,

Megáll egy mély völgy szirtfokán, Leszáll nyergéből a vitéz S a mélyből Ördögöt idéz;

A ló alól a szírt kimozdul,

Szegény pára a völgybe fordúl.

Bosszúsan bandúkol — gyalog,

Az Ördög után agyarog,

Szívig sebzi a ló-halál,

Jobban, hogy keres s nem talál;

Míg egyszer egy erdei zugban Egy vasorrú bábára bukkan.

Az kérdi: Mit keres? — s felel:

Már napok óta jár le s fel,

Most vesztett el egy jó dögöt,

Mégsem talál egy ördögöt,

Haha! — kacag a lompos asszony — Ki azt keres, éjjel kobozzon.

Fölcseréli hát nappalát,

Megkezdi éji járatát,

Sötét ösvény, zug, sziklahegy,

Nem félemlíti, neki megy.

S hol tátong egy sikátor szája,

Vörös gazdáját megtalálja.

Megtörik csend s vad hallgatás:

Mi kell? ■— kérdi a lópatás —Semmi! — szól Reprobusz — te sem,

A legerősbet keresem,

Kit nem döntnek le semmi vészek, Annak én hű szolgája lészek.

Emberem vagy, csak lépj elő,

Én vagyok a világ-erő,

Nem félek attól, aki él,

De én tőlem mindenki fél,

Ki megretten, nézd, mennyi lábnyom, Azt én mind a Pokolba hányom.