Bethlen Naptár, 1945 (Ligonier)
Uttörő lelkészek Amerikában
BETHLEN NAPTAR AZ 1945-IK ESZTENDŐRE 163. OLDAL magyar reformátusságot szervezte a johnstowni körlelkészségbe. Johnstownban nyolc évet töltött, azután New Brunswickra ment át, a magyarországi egyház fennhatósága alá. 1912-ben a Konvent Wallingford, Conn.-ba küldte, ahol 27 éven át pásztorkodott. Uj lelkész-lakást építettek, a templomot renoválták és haranggal látták el. Az egyház szép, nagy portáját gyümölcsfákkal, szőlővel, díszfákkal és bokrokkal díszítette, mert a kertészkedésben nagy gyönyörűséget talált és a wallingfordi parókhia szép, nagy kertje egész Amerikában híres lett. Másodjára nősült és müveit neje nagy segítségére volt a wallingfordi egyházi munkában. Nyomdát vásárolt és egyházi értesítőt adott ki. A cikkeket maga irta, szedte és nyomta, mint hajdan a magyar reformátorok. Kiadta a wallingfordi egyház 10, majd 25 éves történetét is. 1939-ben lemondott wallingfordi állásáról és Bethlehem, Pa.-ba leányához, Nagy Imrénéhez költözött, ahol most is lakik. Mint nyugalomba vonult lelkészre bízták a coatesvillei gyülekezet gondozását és ezt a munkát jelenleg is odaadással és nagy fáradságok árán végzi. Már felül van a 70-ik éven, azonban ifjúi frissességgel és lelkesedéssel teljesíti most is azt a munkát, amellyel megbízták. Kovács Béla lelkész gyűjtögette a szétszórt csontokat, missziói egyházakat szervezett, egyházakat erősített és nagy érdemei vannak a jelen és jövő megalapozása terén. Kívánjuk, hogy dacára előre haladott korának, még sokáig ifjúi erővel végezhesse a munkát Isten országa érdekében! MINDEN AMERIKAI REF. MAGYARNAK - AZ “AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUS EGYESÜLETIBEN VAN A HELYE