Bethlen Naptár, 1945 (Ligonier)

Uttörő lelkészek Amerikában

BETHLEN NAPTAR AZ 1945-IK ESZTENDŐRE 161. OLDAL Amikor a pittsburghi egyház a Magyarországi Református Egy­házhoz tartozott, a Nyugati Egyházmegyének esperese volt. Sok dolga és elfoglaltsága dacára az irodalommal is állandóan foglalkozott. Mun­kái: “Az Igaz Győzelem”, “A sztrájk”. Mindkettő színdarab, amelyeket Amerikában sok helyen előadtak. Magyar ABC-t irt, majd nagyobb gyermekek részére olvasókönyvet és katechizmust. Mint árva-atya, tiz éven keresztül szerkesztette az Árvaházi Naptárt. Megírta az Ameri­kai Magyar Református Egyesület és a Bethlen Otthon történetét és az amerikai magyar reformátusság történetéről írott munkájának első kötetét kiadta. 1939-ben a Mission House — érdemei elismeréséül •— tiszteletbeli doktorrá avatta. Egyik fia lelkész lett, a másik tanár, a harmadik kormányhivatal­nok: két leánya papné, egy diakonissza, egy másik pedig a néhai Mol­nár István titkár Pál fiának a felesége. Mint úttörő lelkész, szervező, közügyi munkás, egyházmegyei tisztviselő, iró és az árvaház megalapítója, dr. Kalassay Sándor bokros érdemeket szerzett és magasra emelkedett az amerikai magyar refor­mátusság életében. E sorok írója, aki a Bethlen Otthonban munkatársa és utódja lett, hálával gondol reá, mert tiszteletreméltó kooperáló lelkületet és az in­tézet javának szolgálatát tapasztalta nála minden alkalommal. Legyen hátralevő élete hosszú és inspiráló az ifjabb generációra! lette basáskodó plébánost és mégis fiát az áldozári pályára irányította. Tiz éves korban a soproni bencések gimnáziumának volt növendéke, ahol müveit és tudós tanáraitól sokat tanult. Huszonkét éves korában az esztergomi érsek diszpenzációval pap­pá szentelte. Sokszor prédikált és tanított középiskolákban vallást ne­héz szívvel. Ez volt lelki és szellemi szolgaságának szomorúsága. De nagy lelki küzdelmek árán, lelkiismerete és a Biblia szavára hallgatva, BÁTOR volt az Istentől adott szabadságát igénybe venni. Bátor volt ahhoz, hogy a gyarló emberek által józan eszére és lelkiis­* * * Dr* Dikovics János Császárfalván, Sopronmegyében szü­letett 1875 március 12-én. Atyja kán­­tortanitó volt, aki nem szerette a fe-A FELEBARÁTI TESTVÉRSEGITÉS NEMCSAK AZ AJKAKON HANGOZZÉK, DE VIGYÜK ÁT AZT A GYAKORLATBA IS ...

Next

/
Thumbnails
Contents