Bethlen Naptár, 1945 (Ligonier)
Ujfalussy Gábor: Hazai szemmel
BETHLEN NAPTAR AZ 1945-IK ESZTENDŐRE 103. OLDAL Hazai szemmel • Dr. Ujfalussy Gábor 1938-ban, mint vendég töltöttem három hónapot Amerikában. Biharmegyei kis falumból halvány sejtelmem sem lehetett eme egészen más világ hihetetlen méreteiről, különbözőségeiről, csodáiról. De az akkor tapasztaltak alapján később, mint bevándorló, kerestem itt menedéket a közeledő háború elől s mint valószínűleg valamennyi sors-testvérem, akiket jó csillaguk — vagy talán Isten gondviselő kegyelme — a jelenlegi hazai felfordult világból idejében ide vezérelt, hálás szívvel adózom e nagyszerű ország jóindulatú közömbösségének, melylyel eltűrte, hogy mint vihar elől menekülő madár, fészket rakhassak s otthont, védelmet, sehol másutt meg nem található boldog biztonságot élvezhessek. Európában az utazás sok nehézségbe ütközik még béke időben is. Bosszantóan sok az országhatár, melyeken keresztül vergődni nemcsak költséges, hanem főleg idegőrlő mulatság. A magyar kisember tehát otthon ül s legjobb esetben könyvekkel, útleírásokkal igyekszik kielégíteni kalandvágyát. Csak egy ténylegesen átélt kirándulás adja meg azonban a szükséges távlatot ahhoz, hogy szegényes hazai körülményeinket összehasonlíthassuk a haladottabb Nyugat életszínvonalával. — Egy békebeli átkelés az Atlanti Óceánon például, minden legapróbb részletében megkapó az újonc számára s ezért abban a reményben, hogy a háborús idők elmúltával ismét alkalom nyilik majd hasonló élményekre, utazási naplóm részleteivel megkisérlem olvasóim elébe tárni egy feledhetetlen hét — első átkelésem — tapasztalatait. * * * A nyugati civilizáció végvárából, Erdélyből elindulva, hosszú és fárasztó vasutazás után érkezem a tengeri kikötőbe s a vonatot elhagyva, utitársaimmal együtt, meglepetéssel látjuk, hogy csupán néhány lépés választ el a hatalmas óceánjárótól, mely indulásra készen ott áll a kőpart mellett s boldog izgalommal telíti a hat napos ut előtt álló lelkeket. A berakodás több órát vesz igénybe. Hórihorgos daruk repítik tizméternyi magasságba az élelmiszeres és mindenféle kellékes ládákat, hordókat, csomagokat, — az utasok holmiját pedig a feljáró hidak melletti futószallagok ontják a hajó belsejébe. Sokszáz, tarka cédulával ékes kisebb-nagyobb bőrönd, táska, doboz tűnik el a hajó gyomrában. A feljáró hidat elhagyva, a gőzös belsejének folyosó hálózatában keresgélve, végre megtalálom saját kabinomat. Barátságos öreg stewardom amint közeledni lát, mosolygó udvariassággal megszólít és közli, hogy csomagjaim már mind helyükön vannak s valószínűleg az egész utón egyedül leszek kabinomban, mert más utas
