Bethlen Naptár, 1944 (Ligonier)

Dr. Herczegh József: Bucsuvétel a régi templomoktól

64 BETHLEN NAPTÁR Jóllehet tehát már évekkel ezelőtt előkészítette az eladást az egyházközségi közgyűlés, sőt a lapokban is meghirdette, mé­gis csak most sikerült megfelelő vevőt találni. Az eladás keresztülvitele. Rendkívüli közgyűlés fogadta el az eladás feltételeit. A Second New Hope Baptist Church volt a vevő. Fekete keresz­tyének fogják tehát használni most már az Első Egyház volt templomait. A vételár teljes összege huszonkétezer dollár. Ebből a vevő egyház azonnal lefizetett tízezer dollárt. A fentmaradó összeget pedig havi részletekben, ötszázalékos kamat mellett fizeti. Az eladást megvalósító közgyűlésen hatalmas gyülekezet vett részt. Összesen öt egyháztag volt, aki nem akarta az el­adást. Az volt a véleményük, hogy az eladással még várni kell. A nagy többség azonban belátta, hogy a környék annyira elveszítette már magyar jellegét, hogy nem lehet tovább tar­tani, hanem át kell adni az ajánlattevő fekete gyülekezetnek. Csaknem ötven esztendeig szolgált a fatemplom. 1894-ben avatta fel első templomát az Első Egyház népe. A sok gonddal küzdő első telepesek aránytalanul nagy áldozatot hoztak azért, hogy ősi magyar kálvinista rernd szerint szolgál­ják az örök Istent. Bizony nagy boldogság töltötte el az istenes lelkeket akkor, amikor örömkönnyek között felavatták az első Siont. Csaknem tiz esztendeig mint templom szolgálta ez a sze­rény kedves fatemplom az egyház lelki életét. Amikor aztán az uj templom, a szép terméskőből ■ épült második Sión felépült 1903-ban, akkor és attól kezdve mint vasárnapi iskola és egyház­társadalmi épület szolgálta a lelkeket. így tehát csaknem megérte a kis fatemplom is fennállásá­nak és szolgálatának aranyjubileumát. Hiszen csak egy esztendő választotta el az eladáskor ettől a nagy határkőtől. Negyven esztendeig szolgált a kőtemplom. Ennek a második templomnak alapkövében ott ragyog a nagy év szám: 1903. Ettől kezdve állandóan — tehát negyven esztendőn keresztül — egészen az átadás napjáig szolgálta az Első Egyház lelki életét. A negyven esztendő bibliás szám. Úgy az Ó, mint az Uj­­testamentumban újra és újra találkozunk a negyvenes számmal! Az isteni bölcsesség úgy parancsolta ki, hogy a bibliai év­számon keresztül segítse a lelkek épülését ez az úgy külsőleg,

Next

/
Thumbnails
Contents