Bethlen Naptár, 1944 (Ligonier)
A 40 éves Homesteadi Református Egyház
60 BETHLEN NAPTÁR A 40 ÉVES HOMESTEADI REFORMÁTUS EGYHÁZ A Homesteadi Magyar Református Egyház 1903 május hó 24-én alakult meg. Az alakuló gyűlésen mindössze 65-en voltak jelen, de az alakulás után csakhamar százak és százak csatlakoztak az egyházhoz, még pedig nemcsak Homesteadről, hanem az egész környékről. A lelkesedés olyan nagy volt, hogy még 1903-ban templomhelyet és parókhiát vásárolt az egyház 14,250 dollár vételárért. A templomépités 1904 április 18-án kezdődik, október 30-án pedig nagy ünnepségek között ment végbe az elkészült templom felavatása. Az egyház alapitó lelkipásztora Harsányi Sándor lelkész volt, aki 19 évig szolgálta a gyülekezetét. Az ő idejében szerzett az egyház harangokat a templomtoronyba, orgonát a templomba, valamint az egyházi birtokot is ebben az évben vették körül diszes kerítéssel. 1921-ben egyházi temetőhelyet vásárol a gyülekezet. 1922-ben Harsányi Sándor lelkész arra való hivatkozással, hogy teljes idejét a Reformátusok Lapja szerkesztésének és az egyházi irodalomnak kivánja szentelni, beadja lemondását és március végén távozik a gyülekezet köréből. Mint egyház szervező, templomépitő és a gyülekezetei közel két évtizedig szolgáló lelkipásztor örökre beirta nevét és emlékezetét az egyház történetébe. Sőt számos olyan egyház van a környéken, ahol az egyházi élet akkor indult meg, amikor Harsányi Sándor lelkész szolgálataival felkereste őket. Az egyház második lelkipásztora Horváth Sámuel loraini leláész lett, aki 1922 április 2-án mondotta beköszöntő prédikációját. Az uj lelkész nagy lendülettel fogott hozzá az egyházi élet további kiépítéséhez s ahol változtatásokra volt szükség, ott nem habozott a változásokat mielőbb életbe léptetni. 1924- ben vásárolja meg az egyház a szomszédos telekhelyet leendő iskolaépület céljaira 6,500 dollár vételárért. Minden téren nagy lelkesedéssel folyt az egyházi munka, amikor 1929 január 11-én egy teherautó olyan szerencsétlenül ütötte el, hogy másnap belehalt szörnyű sérüléseibe. Az egyház a maga halottjának tekintette, disz-sirhelyet adott nyughelyül a temetőben és sírja felett emlékkövet állíttatott. Dienes Barna lelkész lett az egyház harmadik lelkipásztora. Brownsvilleről jött Homesteadre s 12 évet töltött az egyház szolgálatában. A nehéz depressziós évek alatt is mindig bejött az egyház fenntartására szükséges összeg, sőt jelentékeny reparációk történtek, garage épült, a templomot gyönyörűen ki-