Bethlen Naptár, 1944 (Ligonier)
Történelmi dátumok
BETHLEN NAPTÁR 55 vett, elhallgattatta a vitatkozó szerzeteseket. Abádi egyike volt azoknak a magyar reformátoroknak, akik szónoklatukkal és a nyomdászat segitségével egyaránt terjesztették az evangéliumot. BÉZA TÓDOR genfi reformátor ebben az évben adta ki “De haereticis a civili magistratu puniendis” cimü latin munkáját, amelyben az akkori kor felfogásához hiven azt igyekezett igazolni, hogy a Szentháromság lényét tagadók kivégeztetése jogos volt. Bézának nagy befolyása volt a magyarországi reformáció fejlődésére. A tarcal-tordai zsinat az általa Írott hitvallást fogadta el lényegileg. Lefordították magyarra több könyvét. Különösen Melius Juhász Péterrel tartott fent szoros összeköttetést, akinek három müvét nyomattatta ki Genfben. Kiadta a Szegedi Kiss István reformátor nehány munkáját is. A magyar énekeskönyvben található “B. T.” jelzés azt jelenti, hogy ő és Marót Kelemen foglalták a zsoltárok prózáját francia versekbe és azoknak német fordítása után készítette Szenczi Molnár Albert a ma is használatos magyar zsoltárverseket. BLANDRATA GYÖRGY orvos ebben az évben lett I. Zsigmond lengyel király második feleségének házi doktora és Izabella magyar királynőt is gyógykezelte. Az unitárius eszméknek hódolt és János Zsigmond erdélyi fejedelemnek lett házi orvosa és tanácsadója. Az unitárius tanok nagy hódítást arattak Erdélyben és a mikor az unitárius felekezet Erdélyben külön szervezkedett, annak első főgondnoka ő lett. Gyulafehérváron hunyt el. DÉVAI BÍRÓ MÁTYÁS magyar reformátor ebben az évben lett debreceni pap és azután nemsokára meghalt. 1529-ben a wittenbergi egyetemre iratkozott be, azután Budán és Kassán munkálkodott. Lutheránus elvei miatt börtönbe zárták, de onnan kiszabadult és Sárváron a Nádasdy Tamás udvari papja lett. Élete végén a helvétirányu reformációhoz csatlakozott. A DUNAMELLÉKI REF. EGYHÁZKERÜLET ebben az évben alakult és első püspöke Bakonyi Albert ceglédi lelkipásztor volt. Későbben a következő hires püspökei voltak: Szegedi Kiss István, Patai Sámuel, id. Báthory Gábor, Török Pál, Szász Károly, Baksay Sándor és Ravasz László. Főgondnokai között pedig a következőket találjuk: gróf Teleky József, gróf Ráday Gedeon, gróf Teleky László, gróf Ráday Pál, gróf Ráday Gedeon és gróf Tisza Lajos. EINSIEDELN svájci bucsujáró helyet ebben az évben újra népszerűvé tette Eichorn Joakim apát. 1517-ben az akkori apát