Bethlen Naptár, 1944 (Ligonier)
Az Evangelical and Reformed Church amerikai synodjaihoz tartozó gyülekezetek
BETHLEN NAPTAR 105 egy ilyen rövid megemlékezésben írni. Tisztikara az elmúlt esztendőben a következő hűséges munkásokból állott: Bögyös Ferencné, elnök; Szuhai Istvánná, alelnök; Csubák Józsefné, pénztáros; Ágoston Balázsné, jegyző; Papp Sándorné, ellenőr. Az Élet Könyvében munkálkodásuk fel van jegyezve. Egyháztanácsunk a fentebb említett tisztviselői karon kívül még a következőkből áll: Varjú Bertalan, Szakács János, id. Szabó Lajos, Bogyós Ferenc, valamint ezen asszonytársainkból: Scott Pálné, Cseh Antalné, Dudás Andrásné és id. Szabó Lajosné. Végül, de nem utolsónak, szeretném felemlíteni Férfi Egyesületünket. Mikor 2 esztendővel ezelőtt megalakítottuk, nem sok jóval biztattak úgynevezett “hozzáértők.” Tévedtek! Ezen egyházalakulatunk igen szépen működik, ülései jól látogatottak, gyűjtött egy kis alapot, melyből már ismételten adott ajándékot egyházunknak és tagjai úgy vélik, hogy nagyon szép dolog havonként egyszer baráti körben összejönni, hallgatni egy érdekes kis előadást az áhitat után és elbeszélgetni szeretetben és egyetértésben. Amig lehetett, egy-egy asszonyka eljött és készített egy kis harapnivalót is, egy csésze kávéval, de a háborús viszonyok ezt megszüntették és igy is jól érezzük magunkat. Sajnos, szomorúság, baj és veszteség is ért bennünket. Az év folytán elhunyt id. Szondi Lajos alapitó tagunk, Varja János hűséges barátunk, Bujdos János testvérünk, akiben gondnokunk felesége: Tóth Gyuláné vesztette el hőn szeretett édes apját, mind-mind derék öreg jó magyar egyháztagjaink. Az első sebesülés katonagyermekeink között is aggasztott bennünket, a Resánszki Istvánék Ferenc fia sebesült meg a Munda szigeten vivott csatában. Soraink Írásakor jobban van az Ur kegyelméből. (D. R.) Mircse Sándor, aggmenh. felügyelő Gacsályi Imréné, árvah. szakácsnő